Inspirálódjunk fürdőszoba témában

A fürdőszoba berendezése és kialakítása mindig nehéz feladat. Nekem legalábbis. Szeretem, ha egy fürdőszoba nem csak praktikus, hanem szép is, olyan, ahol nem csak a test, de egy kicsit a lélek is megújul. Ahol jól esik egy kád forró vízben olvasni, vagy csak relaxálni, miközben az amit látunk, az örömmel tölti el az embert. Valamiért szinte mindig úgy alakul, hogy a fürdőnek csak egy kicsi hely jut a házban, így nagy kihívás megfelelő elrendezést találni. Minél kisebb a hely, annál nagyobb szerep jut a megfelelő burkolatok kiválasztásának.  Most egy fürdőszobát mutatok nektek,  két külön stílusú burkolattal.

Márvány mintás méhsejt mozaik, klasszikus fekete-fehér, és márvány minta  a padlón, lábas kád és olyan lámpa, amitől leesik az ember álla.  Ez kicsit hűvösen elegáns, de mindenképpen letisztult.

 

A másik variáció inkább a természetes színekre alapoz, de azért maradunk a világos színeknél, hogy a kicsi tér tágas hatása meg maradjon.  Fontos a sok fény, az is segít abban, hogy tágas térhatás érvényesüljön.

 

Nőies, elegáns, könnyed

Milyen más lehetne egy egyedülálló hölgy fürdőszobája? De azt azért ne felejtsük el, hogy érkezhet vendég is, és jó ha nem megy el a kedve egy örök életre a látogatástól. Szóval ha nőieset akarunk nem kell feltétlenül rózsaszínnek, virágmintásnak, csillogónak lennie. Finom vonalak, lágy ívű minták, természetes színek.  Milyenre gondolok?  Most egy példa, de jövök még javaslatokkal.

Ezek például a lengyelországi gyártású Arté Blanka termékcsalád burkolatai.

 

Apró de hatalmas fürdőszoba

 

Csak azért, mert egy fürdőszoba kicsi, nem jelenti azt, hogy nem lehet nagyot alkotni. Nézz meg néhány kicsi fürdőszobát, hogy hogyan sikerül egyszerre szép és funkcionális tereket létrehozni.  Nem számít, ki vagy, a szükséges időt a fürdőszobában kell töltened napról napra. És mégis, amikor a lakberendezésről beszélünk, a fürdőszoba gyakran vagy utólag kerül terítékre, vagy az utolsó prioritás az otthon tervezés listáján. Talán ez azért van, mert olyan sok a kis fürdőszoba, s úgy érezzük, hogy nincs választási lehetőségünk.  Nézzünk körül, hogy csinálják ezt a nagy világvárosok lakói:   Mi történik a tervezés során? Először is a tervezőnek tudnia kell, hogy milyen funkciókat kell sűríteni az adott térbe, s hogy ezt úgy tegye, hogy a használója ténylegesen úgy érezze, hogy a tér kitágul körülötte. Ehhez, számos esztétikai trükk segítheti, amit használhat, hogy optimalizálja a teret. És túl azon, hogy a fürdőszoba kiszolgálja a funkcionalitást a legjobb az, ha végeredményként az ember úgy érzi, a fürdő valójában több mint egy fürdő, egy hely ahol vissza lehet visszavonulni, pihenni, és feltöltődni.

Néhány inspiráló példát hoztam a nagyvilágból:

     08cc8f22916e5d96da8fb3f99f8fc2de

Ebben fürdőszobában, egy mozgalmas méhsejt mintás csempe a domináns, mozgalmassá, izgalmassá teszi a fehér falat. Modern vonalakkal, nagy tükörrel kiegészítve könnyed és szellős hatást kelt. Kis  fürdőkben kerüljük a nagy méretű falburkoló lapok használatát, és legjobb ha világos színeket alkalmazunk.

Erre nagyszerű megoldást nyújtanak a most nagyon divatos Metro csempék. A szín választék hatalmas, de ha maradunk a fehérnél egy kis kontraszt soha nem árt, sőt!

b93ce70793a8f60ddc841d0c638dbc76 

mix-and-match-patterned-floor-tiles-in-bathroom

A Metro csempék nagy barátja a cementlap, vagy cementlap hatású kontrasztos padlóburkolat. Egy kis  Glamour stílust is becsempészhetünk a sárgaréz kiegészítők használatával.

Ha kicsi a tér, ne felejtsük el, hogy sok fénnyel, s ha van lehetőség nagy ablakokkal optikailag sokat növelhetünk a térérzeten. 

ablak ablak2

Térelválasztásra üveg felületeket használjunk. Sokkal tágasabb marad a tér, ha a kádnál, vagy zuhanynál nem függönyt, hanem üveg panelt használunk. 

uveg1 uveg2 uveg3

 

S fény, akkor játszunk vele, legyen minél több, minél nagyobb tükör. Ne riadjunk meg attól sem, ha azok nem éppen egyformák. Különlegessé teheti a fürdőszobánkat, és így a legegyszerűbb fürdőszobát izgalmassá tehetjük.

5e24540d7dd710c01f535978d11d1197 c07ac87c0669c10fee3687ef0ff17b4b de59df10fff3ebb4f85768c2ae8424b3

S ha már kellően világos, tágas és izgalmas tegyük “szobává” legyen puha és hívogató. Mivel mással érhetjük ezt el, int puha szőnyeggel. Legyen meleg barátságos színvilágú. A fehér falakhoz jól mutat a marokkói mintás szőnyeg. 

d2b919995176a5f73b8c783ad090a9b1 image_012 tub-persian-rugs-in-the-bathroom

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ismét utazzunk!

Ígérem folytatom az iroda felújítós projekt bemutatását, de most ezt meg kell mutatnom.

Utazzunk el gyorsan így az ősz küszöbén egy spanyol otthonba abba a lakásba, ami egy nyüzsgő város Barcelona fő utcáján van. Én magam csak egyszer voltam Barcelonában egy nagyon rövid időre, mondhatni csak átutazóban, de lenyűgözött a város. A város szerkezetének átgondoltsága, a széles utcák a város hangulata… jó kis hely. Na de most egy klassz kis lakásba látogatunk el, sajnos csak virtuálisan. A lakás maga nem nagy mindössze 70 m2, de a tulajdonosok elképzelése alapján a megvalósítás során arra törekedtek, hogy a rendelkezésre álló teret  maximálisan kihasználva de optikailag növelve azt, tágas és napfényes hatást érjenek el. Ennek eszköze a természetes színek használata amely a Földközi-tenger színeivel való  játék, és a természetes anyagok használata. 

A projekt megvalósítására  a spanyol belsőépítész Meritxell Ribe kapott megbízást. A kivitelezés során sok falat lebontott, hogy a terek csatlakozzanak egymáshoz, ezáltal az egybefüggő tér nagyobb térérzetet nyújt és egy napfényesebb lakást eredményez.

Így valósult meg hogy a konyha és a nappali közös falát kibontva egy reggeliző pult került beépítésre a falnyílásba, szabadon hagyva az utat a nappali felől beáramló természetes fény számára.

A nappaliból egy széles kétszárnyú tolóajtón át juthatunk egy kisebb szobába, amely funkcionálhat dolgozó vagy vendégszobaként is. az ajtót kitárva szintén növelhető a térérzet.

A  hálószoba egy gyönyörű hely, ami meghitt és nyugodt hangulatot áraszt. Ahelyett, hogy egy vizuálisan nehéz fejvéget használtak volna az ágynál, a falat egy könnyed levélmintás tapétával borították.

A fürdőszoba és a gardrób a hálószobához kapcsolódik fizikailag és vizuálisan is, mivel a fürdőszobát egy üvegfallal választották el hogy természetes fény juthasson be a fürdőszobába.

Íme a trükkök amelyeket alkalmazhatunk ha hasonló enteriőrt szeretnénk kialakítani:

  1.  nyugalom és béke hangulatát a megnyugtató színvilág, a semleges és a fehérek által inspirált színek, adják. A belső tér színvilága az ablakfelületeken át látható külső környezet színvilágát tükrözi.  Egy ilyen enteriőrben ahol a semleges színek uralkodnak egy egy kiegészítőn vagy díszpárnán de akár szőnyegen is megjelenő erőteljesebb szín nagyot szólhat. 
  1. színek és anyagok egyensúlya a természetes színek a sok fehér adnak egyfajta frissességet, míg a pua textilek, a természetes fa felületek a puha szőnyegek adják a melegséget és a kényelmet.

 

  1.  Okos bútorok kiválasztása fontos lehet ha szűk térben kell gondolkodnunk. Ilyen esetben érdemes ívelt formájú bútorokban gondolkodni, hogy a bútorok formája is megkönnyítse a lakásban a közlekedést. Kerülni kell az éles sarkokat!

 

  1. Végül a ritmusérzék ami nem csak a zenében fontos. A harmóniát a hely ritmusossága is befolyásolja. Az extra hosszú függönyök felhívják a figyelmet a nagy ablakokra.  Ha az egész lakásra kiterjesztjük a hosszú függönyök használatát, a nyílászárók ritmusára hívjuk fel a figyelmet.

 

Ez a gyönyörű lakás egy mester példája annak, hogy egy okos tér tervezése és tervezői trükkökel lehet, hogy egy kis tér, még nagyobb és szebb.

02-diagonal-mar-Chicdeco-blog-de-decoracion 03-diagonal-mar-Chicdeco-blog-de-decoracion 04-diagonal-mar-Chicdeco-blog-de-decoracion 05-diagonal-mar-Chicdeco-blog-de-decoracion 06-diagonal-mar-Chicdeco-blog-de-decoracion 08-diagonal-mar-Chicdeco-blog-de-decoracion 09-diagonal-mar-Chicdeco-blog-de-decoracion 10-diagonal-mar-Chicdeco-blog-de-decoracion 13-diagonal-mar-Chicdeco-blog-de-decoracion 15-diagonal-mar_161214172334

Mi kell a boldogsághoz

Nekem kevés is elég. Sokat gondolkodtam már ezen, hogy hol húzódik a határ a boldogság és az elégedettség között, mert a kettő szoros rokonságban van egymással. Ha kitűzök magam elé egy napi ütemtervet a tennivalókkal, és csak néhány dolog marad el, akkor elégedett vagyok, de azért ez még nem tölt el boldogsággal. Ha a férjemtől kedves bókot kapok, vagy a gyerekek azt írják nekem anyák napján hogy “te vagy a legjobb anyuka” akkor boldog vagyok.   Ne ijedjetek meg, nem akarok átnyergelni a lélekápolás szakterületére, de ahhoz hogy értsétek azt hogy mit érzek amikor boldogságról beszélek ezt a kis kitérőt meg kellett tennem.

Szóval mi kell a boldogsághoz (a bókokon túl)?  Természetesen valami alkotás. Az hogy valami szikra kipattan a fejemben és hozzá a késztetés, hogy ezt végig kell csinálni, meg kell valósítani. Sokszor persze kevés vagyok a megvalósításhoz, akkor jönnek a barátok, ismerősök és mindenki aki segíteni tud a megvalósításban.

Most két dolgot mutatok meg ami nagyon nagy öröm volt számomra, hogy pontosan úgy készültek el, ahogyan annak az ötlete a fejemben megszületett. A megvalósításért köszönet Babodi Zolinak, Papp Lacinak, Gál Iminek.  KÖSZI!!!!!

Az első  dolog amit megmutatok az egy bárszék.

A lakásba kerestem bárszéket, ami passzolna az “újrahasznosított” deszkákhoz, de sehol nem találtam olyat, amire gondoltam. Szereztem hát két hajlított támlájú kiselejtezett iskolai széket, aminek az új lábakat Laci készítette el. Íme a végeredmény:

SAM_2644 SAM_2645 SAM_2622

A másik dolog ami sok dilemmát okozott az a belső ajtó kérdése. Miből legyen, hogyan működjön. Talán egyszerűbb és olcsóbb is lett volna, ha a kereskedelmi forgalomban kapható belső ajtókat választom. De egyiket sem találtam elég jónak. Így jutottam el a deszka ajtókig, és a görgős szerkezetig. Sokféle kérdés merült fel a kivitelezés során: nem lesz – e hangos ha gördül, hányas lemezből hajtsuk le a sínt, hogyan oldjuk meg, hpgy ne tudjon “kiugrani” a sínből stb stb. Sok kérdés, sok ötletelés, és íme a végeredmény:

Imi az ajtólapokat készítette el borovi fenyőből. A lazúrozást én csináltam úgy ahogyan a deszka burkolatnál. Sötét alap rá szürke lazúr:

 

 20150507_083727

 

20150507_082057

 

20150507_082057

20150507_081934

20150507_082057

És hogy néz ki mindez a helyén a vasalatokkal görgőkkel? Zoli keze munkáját dicséri:

A fürdőben:

SAM_2610

És az előtérben:

 SAM_2649 SAM_2651 SAM_2707

A végeredményt látni, megfogni, használni… nekem ez is boldogság.

 

Egy őrült nő esete…

Egy őrült nő esete a két lábon álló mesterekkel.

Többször is megmosolyogtak a munkák során, amit már egész jól viselek. A legtöbb “megmosolygást” a bontott deszka kapcsán sikerült begyűjtenem.

A lakásban több helyen is szeretnék bontott deszka burkolatot használni, és azt gondoltam, hogy ez azért nem egy megoldhatatlan feladat. De most még mindig úgy tűnik hogy igen. Ám mivel nem vagyok az a feladós fajta, ezért még futok néhány kört- gondoltam.

A minap jöttem haza az autópályán és egy olyan telephelyet láttam ahol voltak bontott építőanyagok. Nagyon megörültem, mert tudni véltem, hogy melyik telephely az. Odamentem másnap, már éreztem az orromban a bontott deszka illatát, és lelkes voltam. A telephelynél már a kapuban találkoztam a tulajdonossal, és felvázoltam neki a jövetelelem célját. “Jó napot!Bontott deszkát szeretnék venni.” mondtam én, mire ő felvilágosított, hogy ezen a telephelyen nincs bontott deszka és nem is tudja hogy hol kaphatnék. “Zsaluzni kellene?” kérdezte Ő, mire ragyogó szemekkel mesélem el neki, hogy igazából falburkolatot szeretnék készíteni belőle. Nagyon sajnálom, hogy azt az arckifejezést nem tudom nektek bemutatni amit akkor sikerült a manus arcára csalnom. Szerintem nem tudta eldönteni, hogy most szabadultam valami elmegyógyintézetből, vagy valami kandi kamerás vagyok-e, de a szája sarkában meghúzódó mosolyól biztosra vettem hogy bolondnak néz.

Az asztalos fiú is csak bazsalyogott a bajsza alatt,amikor ecseteltem neki a bontott deszkához fűződő viszonyomat,  gondolta, majdcsak észhez tér ez a némber és akkor nem akar ilyen bolondságot.

A festő is kérdezte, hogy mi lesz azon a falfelületen, mikor mondtam neki, hogy bontott deszka burkolat akkor csak annyit mondott a szemöldökét felhúzva: “hát te tudod”.

Szóval így jártam – én nem anyátokkal, hanem a bontott deszkával.

De én tudom hogy nem vagyok őrült, meg is mutatom nektek, hogy mi inspirált engem ebben a választásban.

pallet-wall-1pallet-wall-3pallet-wall-4pallet-wall-5pallet-wall-6pallet-wall-7pallet-wall-9pallet-wall-10pallet-wall-11pallet-wall-12pallet-wall-13 pallet-wainscoting-1 pallet-wainscoting-2 pallet-wainscoting-3 wooden-pallet-wall-decoration-2

forrás

forrás

 

 

Finisben a fürdő

Ígértem néhány tervet a fürdőszobára. Közben mennek a munkálatok és már látom hogy egy két apróságban kompromisszumot kell kötnöm, de öröm az ürömben hogy ez nem válik majd kárára.

Szóval íme a tervek:

12_1 13_1 14_1

 

Amiben módosul majd, hogy sajna nem tudok két lámpát felrakni csak egyet, de az nem olyan nagy baj. Még keresem az “igazi” tükröt, és még egy két csecsebecse hiányzik.

FOLYT KÖV…..

Zuhanyzó? Igen! De milyen?

Azt ígértem, hogy kicsit bővebben írok ma a zuhanyzókról.

Talán egyszerűbb, ha képekkel mutatom be.

Vannak amelyek teljesen egyben működő kabinok. A zuhanytálca ami lehet alacsony vagy magas, a zuhanykabin hátfala, amibe be vannak szerelve adott esetben a masszázs fúvókák és az esőztetők, a kézi zuhanyfej, és még sok kütyü, amitől akár úgy is nézhet ki egyik másik mint valami űrkapszula

image.3 image.php image2

sanimix_22_308_WPER4_001

Lehetnek egyszerű zuhanytálca- üveg fal, üvegajtó kombinációk. Itt is végtelen a lehetőségek tárháza. Lehet:

szögletes

Dolphi szogletes kabin

íves

Dolphi ives kabin

majdnem kör,

329aba981b2f46048278e2264035c8c9.p

  tolóajtós,

tolóajtó 18 0orion_ts_tv2d

nyílóajtós, (egy irányba, két irányba)

2a5a6280d077616fc9a29807f94cac64.p foto-z-ravak-profi-2011_stranka_080_obraz_00011

 

vagy falfülkében lévő üveg ajtós…

Torrenta DWJ ajto

S ha nem akarunk a zuhanytálca által adott fix mérethez igazodni, akkor lehet épített zuhany kabin, aminek az aljzata hidegburkolat- ami vagy megegyezik, vagy illeszkedik színben stílusban a fürdőszoba aljzatához. Itt a megfelelő vízelvezetésről kell gondoskodni. A padlóösszefolyóhoz lejtést kell adni az aljzatnak, hogy a víz a lefolyó irányába menjen. Ez így leírva persze kicsit gügyén hangzik, de higgyétek el, hogy ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, mert különben meg fogtok őrülni attól, hogy egy -egy sarokban megáll a víz és szépen vízkövesedik az egész. A vízelvezetés típusának kiválasztásához nem árt ha tudjuk a kiválasztott burkoló lap méretét, és azt is jó ha tudjuk, hogy az aljzatban mennyi hely van. Van ugyanis olyan összefolyó megoldás, amihez legalább 20 cm-t tudni kell lefelé bevésni az aljzatban.

Most a műszaki paraméterek ismertetés nélkül csak néhány típus: ( A műszaki paramétereket legjobb ha épületgépész szakemberrel konzultáljátok meg.)

Pontszerű padló összefolyók: Ezt biztosan ismeritek. Ennek a használatához nem javasolt pl. a 60X90 cm-es burkolólapok használata. Ez inkább kis méretű padlóburkoló lapokkal használható megfelelően, és stílusban is inkább azokhoz passzol.

images ravak_sn501

Vonal menti összefolyók: Sokkal elegánsabb megoldás és a megjelenésben is elég nagy a választék. Van olyan is, ami burkolható, így szinte észre sem lehet venni.

dsc_9255---dlazba-zlab-dalnice- dsc_9255---dlazba-zlab-dalnice-1 floor img-showerchannel-closeup-feet_width_475_height_250 osszefoly zebraÉs a mai napra zárásként egy nagyon elegáns és szép megoldás a fal élben elhelyezett lefolyó:

img_610035_Shower_cover_chrome-plated img_shower_wall_drain_leg~1_width_475_height_250

Lehet csemegézni, válogatni kedvünkre.

 

forrás: itt itt itt itt

 

Fürdőszoba lépésről lépésre.

Itt a felújítandó lakásban – mint ahogy erről már említést tettem korábban- kicsi fürdőszobánk van, és nem elég hogy kicsi, elég nyomi elrendezésű is egyben. Ettől szép a feladat mondhatnánk. De mondjuk is.

Mivel is kezdjem. Először is felmértem nézegettem, ízlelgettem a teret. Mit hová tegyek? Van egy elképzelés, majd jönnek a szerelők és megmondják hogy mit lehet. De már erről is írtam. A vízszerelés végeztével minden oda került ahová én azt elképzeltem, ami nagyon nagy szerencse, mert így akkor a WC elkerülhet az ajtó mögül és több helye van és jóval esztétikusabb és kényelmesebb megoldás lesz.

De mégis mi az amit a tervezés során érdemes szem előtt tartani?

Mihez mennyi hely kell?

Vegyük sorra: A zuhanykabin mérete igen eltérő lehet. Ma már kereskedelmi forgalomban is nagyon nagy a kínálat. Választhatunk kész zuhanytálcákat is, de lehet épített zuhany is. Mindkettőnél további lehetőségek vannak. Ezeket majd a következő bejegyzésben taglalom bővebben.

Én most az épített zuhany mellett döntöttem pontszerű összefolyóval, ami az általam választott stílushoz a leginkább illik szerintem.

A zuhany mérete ahhoz hogy kényelmes legyen legalább 80*80 cm méretűnek kell lenni. Persze ez attól is függ, hogy fallal/üvegfallal elhatárolt zuhanyfülkéről beszélünk, vagy függönyös megoldásról. A méretek meghatározásához az sem árt, ha ismerjük a lakók méreteit. Akkor igazán testre szabott megoldásokat tudunk kínálni a megrendelőnek.

A standard méretek így alakulnak:

A fürdőkád használatánál ekkora helyre van szükség, ezzel érdemes számolni a tervezés során:

fürdő_méretek1 fürdő_méretek2

 

A mosdó használatának helyigénye:

fürrdő_méretek4
http://lakberendezes.hu/helyisegek/furdoszoba/furdoszoba-i-resz/attachment/furdoszoba_ii_02/

fürdő_méretek3
http://lakberendezes.hu/helyisegek/furdoszoba/furdoszoba-i-resz/attachment/furdoszoba_ii_02/

A WC elhelyezése ismét több kérdést vet fel:

Egyrészt: A fürdőszobában kap helyet, vagy külön WC lesz kialakítva? Falba süllyesztett tartályos, vagy monoblokkos, vagy alacsony tartályos, megoldást választunk? Ezek határozzák meg a tényleges helyigényt. Íme egy két példa a méretekre, és a helyigényre:

824959m

 

Ha a WC a fürdőszobában kap helyet, akkor egy kb 75 cm széles hely elegendő, ha nem határolja mindkét oldalról fal.

Furdoszoba_2013_4
http://www.epinfo.hu/?searchType=blogId&id=243

 

Ha külön helyiségben van, akkor legalább 90 cm széles helyiséget kell kialakítanunk a WC számára.

WC_Kezmosoval_02
http://www.epinfo.hu/?searchType=topicId&id=1618

Persze az elhelyezésnél figyelnünk kell az ajtó nyitási irányára is mert esetleg így járhatunk:

images

 Visszatérve a lakáshoz, a fürdőszoba 1,3 m széles, így az egyik végében lesz kialakítva a zuhanyzó. Ablak van azon a falon, de olyanra lesz cserélve, hogy az alsó része fix, és a felső részén lesz egy bukó-nyíló szárny, ami a szellőztetésben játszik szerepet. Az ablak belső falsíkra lesz helyezve, hogy a párkányon ne álljon meg a víz. Ez volt a legjobb megoldás. A bejárattal szemben mosdó, a fürdő másik végében a WC. Az ajtót tolóajtósra terveztem, így a nyitás nem vesz el helyet a térből.

Néhány stíluselem, ami a tervezésné inspirált. Valami hasonlókból áll majd össze az összkép

A padlólap cementlap hatású burkolat

1_7.2

Rusztikus fa konzolasztal szolgál mosdóállványként

 

 

36348                  

 

Pultra építhető maosdótál

2963098-{B68DF689-BDE2-42C7-BE45-2DCF7FD51ADA}

Magasított csaptelep

553110200_1 Fém leeresztő szeleppel-500x500

Design mennyezeti lámpa

lámpa

Oldalfali lámpa

vitemolla-falilampa__0242271_PE381777_S4

 

Tolóajtó

 

  tolóajtó

Készült már néhány 3D -s vázlatterv, de azt most még nem osztanám meg- még finomításra vár. Nagyjából így állt össze a fürdőszoba. Szerdán kezdődnek a kőműves munkák, burkolás- természetesen arról is helyzetjelentek.

 

Semmi sincs véletlenül!

A mumus téma folytatódik. Ma kezdődtek meg a feltárások a fürdőszobában a víz- szennyvíz és a gáz szerelés miatt,  és percről percre bonyolódtak a szálak.  A mai nap után őszintén remélem, hogy az erről szóló beszámoló nem válik olyan végeláthatatlan sorozattá mint a Szulejmán. Akkor kezdem:  reggel elindult a munka, majd telefonon hívtak a fiúk….. dopamin, töltés 300-ra… futás vissza és akkor kezdték: először is, az aljzatban lévő vízcsövek körülbelül olyan állapotban voltak mint a szita, folyamatosan átszivárgott a vezetékfalon a víz. Ez nem túl nagy baj, mert most úgyis kicseréljük. A lakásban 3 vízóra volt, nem nagyon értettem, de ara gondoltam, hogy biztosan 3 strangon jön a lakásba a víz. Hát miután a fiúk minden vezetéket feltártak megláttuk a valódi okát. Ilyet még nem láttam- megjegyzem a szerelők sem: a gerincvezeték a fürdőszoba kellős közepén jött fel a lakásba az aljzatban, és onnan csillagpontosan ment 3 irányba. A mosogatóhoz, a bojlerhez és a Wc-hez. Így alakulhatott ki hogy 3 helyen lett vízmérő. Ennek örültem, hogy itt egyszerűsíteni tudunk a dolgon. A szennyvízvezeték kapcsán jó hírekkel szembesültünk: nem eternit csővel kell dolgoznunk! Hurrá! Ez eddig olyan normális felújítós történet, az átlagosnál rosszabb állapotú vízcsövekkel. De itt jön a mai nap svédcsavarja: le kell jutnunk a pincébe, hogy kizárjuk a vizet. Nekem pincekulcsom nem volt, mert az előző tulajdonosnak sem volt, így nem kaptam. Hívtam a közös képviselőt, aki nem túl kedves hangnemben közölte, hogy menjek érte az irodájukba, és odaad egy kulcsot, de azt vissza kell adnom.

A történetnek az az érdekessége, hogy még karácsony előtt lecseréltette a képviselő a pince ajtón a zárat, majd írt egy papírt amit a társasházban kifüggesztett, ami szerint az ünnepek után minden tulajdonosnak ad majd kulcsot. Mivel mi most kerültünk ide, azt hittem, hogy ez a március 15-i ünnepre vonatkozik, de egy szomszéd néni felvilágosított hogy ez az ünnep az elmúlt karácsony, és még azóta sem kaptak kulcsot. No nem baj, elmentem az irodába, kaptam egy kulcsot azzal, hogy másnap délelőtt vigyem vissza, mert neki is csak ez az egy van. Próbáltam, megértetni vele, hogy nekem később is kellhet a kulcs a munkák során. A hölgy minden szemrebbenés nélkül elirányított a két utcával arrébb lévő kulcsmásolóba, hogy nyugodtan másoljak magamnak. Hát “mit volt mit tenni ”  mondta volna Szabó Gyula, elmentem és másoltattam egyből három darabot. Gondoltam viszek a kedves szomszéd néniknek is, hátha a közös képviselő kivárja az idei karácsonyt is. Csak azt nem értem, ha nekem kb. három és fél percembe telt, akkor neki  mitől tart ez három és fél hónapig? Ez persze költői kérdés volt.

No lejutottunk a pincébe és mondhatom ez volt a nap fénypontja. A ház főnyomóvezetékén lévő elzáró csap el volt törve és több irányba szivárgott belőle a víz. Ez volt az a pillanat, amikor világossá vált, ma nem tudjuk tovább folytatni a munkát. Ismét telefon a képviselőnek, aki távdiagnózist állított fel, miszerint azért ment szét a golyós csap, mert mi a lakásban bontottuk az aljzatot. Na bumm! Ezt hogy érteted meg vele így a telefonba hogy a kettőnek nem sok köze van egymáshoz. Szerencsére a ház gondnoknője a védelmünkre kelt, és eligazította a közös képviselőt, mert látszott hogy ez már napok sőt talán hetek óta ilyen állapotban van.  Egy időzített bomba, és óriási szerencse, hogy most megtaláltuk- még időben.

csotores

 

Na akkor hibaelhárítás ma, folytatás holnap. Legalább is a vízszerelés tekintetében. Sajnos a gázzal kapcsolatban még nem lehet tudni, hogy mikor jöhet a folytatás, mert a vizes gondokkal együtt kiderült hogy a gáz is gázos. A gázóránál lévő gáz elzáró csap nem működik, átengedi a gázt. Ezt is le kell cseréltetni a szolgáltatóval, amit sejtésem sincs hogy  mikorra sikerülhet. Ez majd a holnapi feladat. Remélem hogy holnap gáz ügyben egy soros bejegyzést írhatok azzal,  hogy probléma megoldva, gázcsap lecserélve. 🙂 (kéz belelógva a bilibe).

És miért is ez a cím? Most már étitek, hogy nem véletlenül a fürdő az én mumusom.