A nyaraló ismét

Folytatva a balatoni nyaraló projektet, most egy másik pici szoba következik.

Az alap színek kékek, hogy a vízparti hangulat meg legyen. Eddig egy nagyon halvány bézs volt a falszín a kék csíkos tapétához, de gondoltam, most belehasítunk a vízparti hangulatba még jobban, választottam egy nagyon halvány vízkéket. Az igazság az, hogy így még sohasem jártam. A falra felkent festék köszönő viszonyban sem volt azzal, amit választottam. Ez kész szín volt, nem helyszínen kevert, talán ez volt a baj. A kevert festékekkel még nem jártam így. Szóval amikor megláttam, majdnem sokkot kaptam, de az őrület helyett jobbnak láttam venni egy vödör festéket, a biztonságos bézs színnel. És újra festés.

Innen indultunk. Két egyszemélyes ágy, ami marad is. A tapasztalat azt mutatja, hogy a vendégek szeretnek lakberendezni. Tologatni az ágyakat, szekrényeket, még akkor is, ha az a falhoz van rögzítve. Egy -két tipli nem akadály.

sdr

Íme a borzalmas csodakék.

dav

Ez így talán nme annyira sokkoló, de életben az volt.

Szóval jött a bézs, aztán rakjuk vissza a bútorokat.

dav

Az ágyak mellett éjjeli szekrénynek nem volt hely, na meg aztán az ágy tologatásnál útban is lett volna, ezért egy hosszú polcot helyeztünk fel a falra az ágy fejvégénél. Azt kényelmesen lehet használni éjjeli szekrényként, és előtte bátran lehet tologatni az ágyat.

sdr

Éjjeli lámpaként egy fali polc konzolra rögzített lámpaernyő szolgál.

dav

sdr

Végül egy Afrikából származó színes akril festmény került a falra. Üde színfoltja lett a szobának.

sdr

Egy nyaraló megújulása

Kis családi nyaraló, rövid történet. Frissítés, új színek, néhány új bútor, és egy teljesen megújult konyha. Nagyjából ennyi.

A nyolcvanas évek elején épült kis balatoni nyaraló, ahol a tulajdonos felújítást akart. A büdzsé korlátozott, minden nem fért bele, nem lett teljes körű felújítás, de amit lehetett az igyekeztünk kihozni belőle. A felújítás képekben. A kiindulási állapot, a tervek és a megvalósult állapot. Ezt láthatjátok most. A nyaralóban két pici szoba van, és egy nagyobb szoba. Van egy olyan nappaliként használható tér, ami egy úttal közlekedő is, így kicsit nehezen igazítható a funkcióhoz a berendezés. És amit a mostani felújítás érintett az a konyha.

A kis zöld szobában eddig két egyszemélyes ágy volt, amit kétszemélyes ágyra cseréltünk. Mivel nagyon pici a szoba, így csak 1,40 m széles ágy fért el. A színvilág maradt, kicsit őszi, de a balatoni nádas színeit is tükröző zöld és barna színkombináció. Az ablakokra új redőnyök kerültek, ezért nem tettünk az ablakokra drapériát, vagy sötétítő függönyt. Amúgy sem túl világos a szoba. Északi fekvésű és hatalmas platánfa áll a ház elött az utcán.

sdr

A falra a tulajdonos Mongóliából származó tusrajzai kerültek. Nagyon különleges alkotások, mongol harcosokat ábrázol.

És itt már a végeredmény látható.

Összességében egy új ágy, új függöny, polcok, lámpák, szőnyeg, frissen festett falak, tényleg nem sok befektetés egy hangulatosabb szobáért.

dav
sdr

Mintha láttunk volna már ilyet- az év színei 2021

Minden évben figyelemmel kisérem, hogy melyik színt választja az év színének a Pantone. Eddig nem csalódtam. Mindig volt valami izgalmas a színválasztásban. 2021 viszont meglepett. Nem éreztem benne sem újdonságot, sem izgalmat, sem kihívást. Ez a párosítás már volt “divat” a lakberendezésben a ’90-es években. Talán akkor tájt, amikor az Ikea megjelent az országban. Én bevallom, akkor sem szerettem igazán ezt a párosítást, és most is nehezemre esik tanácsokat adni arra, hogy hogyan használjuk együtt ezt a két színt a lakásban. De azért mindenképpen megmutatom nektek hogyan nézhet ki egy nappali a választott színekkel.

Na de mi is a két szín?

Ultimate Gray és Illuminating Vagyis: szürke és sárga.

Korábban már írtam a sárgáról ebben a cikkben: “Sárga- amitől falra is mászhatsz” Talán a címből is érzékelhető, nem a legkönnyebben használható szín, ha csak úgy általában a sárgáról beszélünk. De mi a helyzet az idei színválasztással? Így hogy két színt választottak nem választhatjuk el egymástól őket, ha “év színéről” beszélünk. A kettő együtt nyer értelmet.

„Az idei kettős színválasztás azt fejezi ki, hogy átléptük a határainkat, és világosan látszik, mennyire szükségünk van egymásra. A másokkal való kapcsolat erőssé tesz, de ugyanígy szükségünk van a reményre és a pozitív gondolkodásra az előrelépéshez. Ezért választottunk két független színt, amelyek segítettek nekünk közvetíteni ezt az üzenetet.”

„Mindkettőnek megvan a maga érzelmi aspektusa: a szürke a támogató és szolid, a gyakorlatias alap, amire szükségünk van, a sárga pedig a reményt, a napfényt és jókedvet hozza el” – magyarázta Leatrice Eiseman, a Pantone Intézet igazgatója.

Hát tekintsünk mi is így erre a párosításra, legyen számunkra támogató, szolíd, de egyben reményt keltő napfény és jókedv. Most mutatok egy egyszerű példát. Egy nappali, ahol a szürke és a sárga együtt van jelen, majd ugyanaz a szürke szoba- a sárga nélkül. Talán mégsem kell falra másznunk tőle- mármint a sárgától.

Még esti fényben is napsütéses.

Most lássuk mindezt sárga nélkül- Csak a szürke.

Döntsön ki ki maga érzése szerint. Nekem-bár nem a kedvencem a sárga a lakásban – a sárgával tetszik jobban. Mégiscsak tudnak valamit a Pantone szakemberei.

Honnan indultunk?

Onnan, hogy én annyira beleszerettem a házba- mint mondtam, hogy akár nagyobb felújítás nélkül is beköltöztem volna. Persze, ahogy hozzákezdtünk a felújításhoz, azonnal éreztem, hogy ez így van jól, kell a ráncfelvarrás, na meg a tervezgetés: hogyan férjünk bele a keretbe…

 

kép forrása: https://farmtuzep.hu/az-epitkezes-buktatoi/

 

Ilyen volt- ilyen lett képeket nehezen tudok produkálni nektek, mert akkor amikor elkezdtük, nem igazán gondoltam erre, csak a végeredményt láttam magam előtt. Valahogy most kivételesen pontosan tudtam hogy mit akarok, milyen színeket, milyen stílust, csak finomítani kellett.

Tudtam, hogy a ház külső megjelenése és az a mit bent alkotunk annak harmóniában kell lenni. Bár szeretem a letisztult modern stílust, nem tudtam volna elképzelni, hogy ebben a  tornácos házban skandináv, vagy minimál stílus legyen. A paraszti – vidéki stílust is szeretem, de együtt élni vele nem igazán, no meg nem is egy parasztház- ez a ház, ami kívánná ezt a stílust.

Így maradt a vidéki eklektika, amit amúgy is nagyon szeretek. Élhető, bájos, barátságos, otthonos. Nekem ezt jelenti.

Szóval honnan indultunk?

Először az emeletről ejtenék szót. Az emeleten egy szoba volt, és egy hatalmas fürdő, ahonnan  ajtó nyílt a padlásra, és nem volt fűtés.  Nekünk három szobára volt szükségünk, három nagylányunk van, nem volt opció az egy szoba, sem az hogy nem fűthető. A meglévő gépészet teljesen alkalmas volt, hogy az emelet fűtését megcsináljuk. Az egy kialakított szobában a padló OSB lap, de egyébként rendben volt.

A padlás tele bogarakkal, meg sok lommal, de az aljzat szigetelt, OSB lap rajta, jó alap volt a folytatáshoz.

A szobában kellett még némi villanyszerelés, mert egy dugalj és egy lámpa szolgálta ki a helyiséget.

Az emeleten innen indultunk.

Folyt. köv.

Inspirálódjunk fürdőszoba témában

A fürdőszoba berendezése és kialakítása mindig nehéz feladat. Nekem legalábbis. Szeretem, ha egy fürdőszoba nem csak praktikus, hanem szép is, olyan, ahol nem csak a test, de egy kicsit a lélek is megújul. Ahol jól esik egy kád forró vízben olvasni, vagy csak relaxálni, miközben az amit látunk, az örömmel tölti el az embert. Valamiért szinte mindig úgy alakul, hogy a fürdőnek csak egy kicsi hely jut a házban, így nagy kihívás megfelelő elrendezést találni. Minél kisebb a hely, annál nagyobb szerep jut a megfelelő burkolatok kiválasztásának.  Most egy fürdőszobát mutatok nektek,  két külön stílusú burkolattal.

Márvány mintás méhsejt mozaik, klasszikus fekete-fehér, és márvány minta  a padlón, lábas kád és olyan lámpa, amitől leesik az ember álla.  Ez kicsit hűvösen elegáns, de mindenképpen letisztult.

 

A másik variáció inkább a természetes színekre alapoz, de azért maradunk a világos színeknél, hogy a kicsi tér tágas hatása meg maradjon.  Fontos a sok fény, az is segít abban, hogy tágas térhatás érvényesüljön.

 

Nőies, elegáns, könnyed

Milyen más lehetne egy egyedülálló hölgy fürdőszobája? De azt azért ne felejtsük el, hogy érkezhet vendég is, és jó ha nem megy el a kedve egy örök életre a látogatástól. Szóval ha nőieset akarunk nem kell feltétlenül rózsaszínnek, virágmintásnak, csillogónak lennie. Finom vonalak, lágy ívű minták, természetes színek.  Milyenre gondolok?  Most egy példa, de jövök még javaslatokkal.

Ezek például a lengyelországi gyártású Arté Blanka termékcsalád burkolatai.

 

Egy megújuló családi ház

Egy nagyon kedves emberrel hozott össze a sors. Egy bátor, életvidám asszony, aki a családjával  és idős édesanyjával készül új családi fészket teremteni. Megkeresett, mert bár jó ízlése van, mégis szeretett volna segítséget, megerősítést kérni, vagy inkább csak egy kis mankót, hogy ne vesszen el az óriási kínálatban, és ne essen a felesleges vásárlási lázba.

A nappalival kezdtük a közös munkát. Egyszerű, letisztult, kicsit modern, de meleg barátságos nappalit álmodott. Félt, hogy ezeket a kritériumokat nem lehet egyszerre teljesíteni. Megpróbáltuk, és azt gondolom, hogy sikerült megálmodni azt az enteriőrt, ami teljesíti  a kritériumokat.

 

Panelfrissítés

Nincs annál nehezebb, mint amikor az ember valami újat szeretne, valami frisset, de nem tud vagy nem akar sok pénzt, vagy munkát fordítani rá. Persze ez már kezd egy kicsit a “sültgalamb”szindrómára hasonlítani. Hiszen nincs olyan változás, ami ne kívánna áldozatot, akármilyen kicsi is az az áldozat. 

Most mutatok egy kis panel lakást, ahol megpróbáltam a “nulla forintos” költségvetésű frissítést. 

A lakás 46 m2, van egy kicsi szoba, egy nagyobb szoba, egy konyha, ami konyhának elég jó méretű, de az étkező megoldása már kicsit nehézkesen ment. A fürdő és WC külön kapott helyet, és szerencsés a tér elosztása, mert elég tágas a közlekedő tér, ahol beépített szekrény talált helyére. 

Szerencsére a konyha és a fürdőszoba nem volt rossz állapotban így ami tényleg a legköltségesebb a lakásban, ahhoz nem kellett hozzá nyúlni, kivéve a takarítást. 

Na de lássuk honnan indultunk. Kezdjük a kicsi szobával: 

A szoba elég szűk, egy normál méretű ágy sajnos nem fér el benne keresztben csak a hosszanti iránnyal párhuzamosan. Így le kell mondani arról, hogy mindkét irányból megközelíthető legyen az ágy. A fal sötét színe barátságtalanná tette a szoba hangulatát, ráadásul még szűkebbnek látszik a tér, mint amilyen valójában. A lámpa az oldalfalon volt, ami azért nem szerencsés, mert nem lehet jól megvilágítani  szobát, tehát maradna a sötét, barátságtalan hangulat. 

Fejtörést okozott még a légkondi vezeték külső kábelcsatornájának elrejtése. 

 

 

Beépített szekrény megmaradt, jól működő, jó állapotban van, és nagyon hasznos. 

Szóval innen indultunk. 

Első lépésként leszereltük a mennyezeti ventilátort, dekor lécet ragasztottunk a külső kábelcsatornára, és világosra festettük a falakat. 

Így máris kitágult a tér és sokkal világosabb lett. 

De ez még nem elég. Talán észre vettétek már, hogy a kék nem tartozik a kedvenc színeim közé – már ha lakberendezésről beszélünk, úgyhogy ezen kicsit sokáig pörögtem, hogy mit kezdjek ezzel az ággyal, mert  a színén kívül más baj nem volt vele. 

És akkor jött a megmentő szürke. Szürke ágytakaró, szőrős díszpárnák, egy kis ezüstös csillogás, kristály, és kész a glamour-os hatás. 

A karnis ezüstös, és kristályt utánzó karnisvég díszeleg rajta. S hogy erősítsük a csillogást, a függöny zsinórfüggöny, ami ezüst lapocskákkal van átszőve. 

Az ágy fölött fal kicsit üres volt, így egy festett ágat tettem fel, amit kristály függőkkel díszítettem. 

És egy kis extra a végére: egy kis játék a fényekkel. A klíma vezeték tetején a dekor léc mögött led-sor fut végig, és egy kis dekor lámpa a polcon, ez egy kis cukiság. 

Folytassuk a konyhával. A konyhában nem történt nagy dolog, csak egy kis dekorálás. A fal színét annyiban változtattam meg, hogy nem hófehér, hanem egy kicsit krémes fehér lett.

A bútor színe nem az ami most a legdivatosabb, de egy kis türkizzel friss zölddel fel lehet dobni. A falra egy óriás óra került, és mivel csak egy lehajtható asztallap az étkező asztal, így tartalék székek kerültek a falra felakasztva, ha vendégek érkeznének. 

 

A nappaliban barna falakkal találtuk magunkat szemben, érdekes színkombinációjú szekrényekkel. A barna fal nem rossz, de csak akkor ha van tér, és elég fény. Ezekben szűkölködünk, úgyhogy itt is világosítani akartam a falon. A szekrények feladták a leckét, azzal nem akartam küzdeni. Egyrészt túl sok volt mennyiségre is, és amúgy is. Így mentek, csak a fenyő asztalka maradt.  Na de előbb a kiindulási állapot:

 

Az ablakkal szemben lévő falra bőr hatású tapéta került, világosabbra festettük a falakat, hogy tágasabbnak mutassa magát a szoba. A bútort egy modernebb nappali bútorra cseréltük. 

Természetes színek uralkodnak, fehér puha szőnyeg, zsák színű kanapé. A bőr hatású tapéta narancsos színe díszpárnán köszön vissza, aminek remek kiegészítője a vadász zöld bársony párna. És még a fenyő asztalka sem érzi magát ósdinak ebben a közegben. Jól megférnek együtt új és régi. 

Természetesen még néhány személyes dologgal tovább lehet finomítani, és még barátságosabbá tehető, de ezt meghagytam a leendő lakónak, aki  remélem, hogy  jól fogja magát érezni ebben a kis fészekben. 

Apró de hatalmas fürdőszoba

 

Csak azért, mert egy fürdőszoba kicsi, nem jelenti azt, hogy nem lehet nagyot alkotni. Nézz meg néhány kicsi fürdőszobát, hogy hogyan sikerül egyszerre szép és funkcionális tereket létrehozni.  Nem számít, ki vagy, a szükséges időt a fürdőszobában kell töltened napról napra. És mégis, amikor a lakberendezésről beszélünk, a fürdőszoba gyakran vagy utólag kerül terítékre, vagy az utolsó prioritás az otthon tervezés listáján. Talán ez azért van, mert olyan sok a kis fürdőszoba, s úgy érezzük, hogy nincs választási lehetőségünk.  Nézzünk körül, hogy csinálják ezt a nagy világvárosok lakói:   Mi történik a tervezés során? Először is a tervezőnek tudnia kell, hogy milyen funkciókat kell sűríteni az adott térbe, s hogy ezt úgy tegye, hogy a használója ténylegesen úgy érezze, hogy a tér kitágul körülötte. Ehhez, számos esztétikai trükk segítheti, amit használhat, hogy optimalizálja a teret. És túl azon, hogy a fürdőszoba kiszolgálja a funkcionalitást a legjobb az, ha végeredményként az ember úgy érzi, a fürdő valójában több mint egy fürdő, egy hely ahol vissza lehet visszavonulni, pihenni, és feltöltődni.

Néhány inspiráló példát hoztam a nagyvilágból:

     08cc8f22916e5d96da8fb3f99f8fc2de

Ebben fürdőszobában, egy mozgalmas méhsejt mintás csempe a domináns, mozgalmassá, izgalmassá teszi a fehér falat. Modern vonalakkal, nagy tükörrel kiegészítve könnyed és szellős hatást kelt. Kis  fürdőkben kerüljük a nagy méretű falburkoló lapok használatát, és legjobb ha világos színeket alkalmazunk.

Erre nagyszerű megoldást nyújtanak a most nagyon divatos Metro csempék. A szín választék hatalmas, de ha maradunk a fehérnél egy kis kontraszt soha nem árt, sőt!

b93ce70793a8f60ddc841d0c638dbc76 

mix-and-match-patterned-floor-tiles-in-bathroom

A Metro csempék nagy barátja a cementlap, vagy cementlap hatású kontrasztos padlóburkolat. Egy kis  Glamour stílust is becsempészhetünk a sárgaréz kiegészítők használatával.

Ha kicsi a tér, ne felejtsük el, hogy sok fénnyel, s ha van lehetőség nagy ablakokkal optikailag sokat növelhetünk a térérzeten. 

ablak ablak2

Térelválasztásra üveg felületeket használjunk. Sokkal tágasabb marad a tér, ha a kádnál, vagy zuhanynál nem függönyt, hanem üveg panelt használunk. 

uveg1 uveg2 uveg3

 

S fény, akkor játszunk vele, legyen minél több, minél nagyobb tükör. Ne riadjunk meg attól sem, ha azok nem éppen egyformák. Különlegessé teheti a fürdőszobánkat, és így a legegyszerűbb fürdőszobát izgalmassá tehetjük.

5e24540d7dd710c01f535978d11d1197 c07ac87c0669c10fee3687ef0ff17b4b de59df10fff3ebb4f85768c2ae8424b3

S ha már kellően világos, tágas és izgalmas tegyük “szobává” legyen puha és hívogató. Mivel mással érhetjük ezt el, int puha szőnyeggel. Legyen meleg barátságos színvilágú. A fehér falakhoz jól mutat a marokkói mintás szőnyeg. 

d2b919995176a5f73b8c783ad090a9b1 image_012 tub-persian-rugs-in-the-bathroom

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hófehér és sárgaréz

A fehér a kedvenc színválasztás hálószobába ezen a télen. Nincs több tompa rózsaszín és lila, nincs több terrakotta, nincs több fekete, idén télen hálószobák elsődlegesen fehérek. Csak a szürke finom árnyalatai engedélyezettek, talán egy szürke fal vagy egy szürke szőnyeg, de ez minden.

monochrome-home-book-bedroom

Az ágynemű is legyen teljesen fehér, segít tükrözni nappali fényt a térbe, a hideg téli reggeleken. Egy fehér hálószobát fehér nem könnyű feladat. Ez megköveteli a sokféle textúrák és mintázatok játékát. Fehér bőr fejfák kombináljuk puha gyapjútakarókkal, vagy mondjuk műszőrme párnákkal – ezzel elérhetjük, hogy  egy elegáns szállodai hangulatú hálószoba legyen az otthonunkban.

White-winter-bedrooms-with-brass-accents (1)

Hogy elkerüljük a steril kórházi hatást használjuk egyes felületeken, bútorokon a természetes anyagot – mint a fa, vagy anyagában szőtt díszítésű fehér vásznakat. Egy- egy falevél vagy ág egy vázában szintén segíthet minket abban, hogy adjunk egy finom kis színt.

324cdbb09a2ff83160b4d926c5720806

Divatos sárgaréz kiegészítők használatával kifinomultságot adhatunk hozzá hálószobák hangulatához. Sárgaréz fali lámpa fehér falakkal, vagy asztali lámpák fehér éjjeliszekrényen, vagy sárgaréz kilincsek fehér szekrényen és gardrób ajtókon elkapják a figyelmünket, és segít a szemnek, hogy ne csak átszeljék a szobát, hanem elidőzzenek az elegáns részleteken. 

Room-Decor-Ideas-Room-Ideas-Spring-Trends-Best-Furniture-for-Spring-2015-Living-Room-2 modernbrass-lighting gold-at-zgallerie Fotolia_62809207_Subscription_Monthly_M-e1424171929241 2013-home-decor-trends-+-brass-home-accents-2013-+-brass-home-decor-accessories-+-how-to-add-glamour-to-a-room