Új szín- Új hangulat

Folytatva a kis nyaraló projektet egy olyan helyiségről mutatok most képeket, ami közlekedőnek, vagy előszobának nagy, nappalinak túl kicsi, és túl sok ajtó van rajta.

A helyiség a 80 -as évekhez hűen lambériával burkolt, ami persze nagyon praktikus, de cseppet sem szép. Az amúgy sötét, északra néző tér szűknek, sötétnek lehangolónak hatott.

dav
dav

A lambéria és a padlóburkolat között régi metlachi lábazati lap volt, amit nem akartunk leszedni.

A többi szoba felújítása a vízparti hangulat jegyében történt, így itt is maradtam ennél a színvilágnál. A falak,a lambéria, és az ajtótokok is új színt kaptak- a megunhatatlan fehéret. Az ajtólapok szürkéskék színűek lettek.

dav
dav

A lábazatot fehér színű, széles parkettaszegővel oldottuk meg. ahogy fehérré váltak a felületek, úgy vált egyre tágasabbá a tér.

dav
dav

A bejárati ajtó is megújult.

Végül a végeredmény, ahol a tulajdonos Afrikából származó másik festménye is méltó helyet kapott. A kékek, a natúr gyékény szőnyeg, a bambuszra tekert kötél lámpa gondoskodnak a vízparti hangulatról. A bútorozás okozott némi fejtörést, de végül sikerült megoldani, hogy ebben a nagyon tagolt térben kialakuljon egy kis rész a tévézéshez.

mde
dav

A nyaraló ismét

Folytatva a balatoni nyaraló projektet, most egy másik pici szoba következik.

Az alap színek kékek, hogy a vízparti hangulat meg legyen. Eddig egy nagyon halvány bézs volt a falszín a kék csíkos tapétához, de gondoltam, most belehasítunk a vízparti hangulatba még jobban, választottam egy nagyon halvány vízkéket. Az igazság az, hogy így még sohasem jártam. A falra felkent festék köszönő viszonyban sem volt azzal, amit választottam. Ez kész szín volt, nem helyszínen kevert, talán ez volt a baj. A kevert festékekkel még nem jártam így. Szóval amikor megláttam, majdnem sokkot kaptam, de az őrület helyett jobbnak láttam venni egy vödör festéket, a biztonságos bézs színnel. És újra festés.

Innen indultunk. Két egyszemélyes ágy, ami marad is. A tapasztalat azt mutatja, hogy a vendégek szeretnek lakberendezni. Tologatni az ágyakat, szekrényeket, még akkor is, ha az a falhoz van rögzítve. Egy -két tipli nem akadály.

sdr

Íme a borzalmas csodakék.

dav

Ez így talán nme annyira sokkoló, de életben az volt.

Szóval jött a bézs, aztán rakjuk vissza a bútorokat.

dav

Az ágyak mellett éjjeli szekrénynek nem volt hely, na meg aztán az ágy tologatásnál útban is lett volna, ezért egy hosszú polcot helyeztünk fel a falra az ágy fejvégénél. Azt kényelmesen lehet használni éjjeli szekrényként, és előtte bátran lehet tologatni az ágyat.

sdr

Éjjeli lámpaként egy fali polc konzolra rögzített lámpaernyő szolgál.

dav

sdr

Végül egy Afrikából származó színes akril festmény került a falra. Üde színfoltja lett a szobának.

sdr

Azonnali válaszok

Folytatva a felújítás történetét gyorsan kellett cselekedni. Mindössze négy hónapunk volt a tetőtér befejezésére, és a teljes földszinti felújításra. Ötleteim voltak, de nem volt arra idő, hogy alaposan körbejárjak kérdéseket  mielőtt döntést hozunk. Ez az időszak az azonnali válaszok időszaka volt. Izgalmas, kicsit stresszes, de egyben nagyon inspiráló. Szeretem a pörgést.

Néhány kép még a tetőtér építéséről: 

A padlás rész a fürdőszobából közelíthető meg, ki kellett találni, hogy hogyan válasszuk le a fürdőszobát.

Itt még voltak kétségeim, hogy elkészülünk -e időben. Mindeközben kint tombolt a tél. Mi pedig fáradhatatlanul dolgoztunk. Hála Istennek volt segítségünk is. Egy kedves barátunk és testvérek egy hetet szántak a segítségünkre. Ez sokat jelentett, nem csak a munka szempontjából.

Egy második esély

Mindenkinek jár második esély egy rossz döntés, egy elkövetett hiba után. Miért pont a bútorainkat fosztanánk meg ettől? Azok a darabok, amelyek valamikor divatosak voltak, örömet okoztak, a mai divatnak nem felelnek meg, ezért már lommá válnak. vagy esetleg adhatunk nekik egy második esélyt.

Lehet ez a saját bútordarabunk, egy örökölt darab, vagy akár egy bolhapiacon talált kincs.

Mihez is kezdjünk?

Egyes művészek és tervezők is szívesen vesznek kezükbe egy – egy régi bútort, hogy létrehozzanak valami  váratlan dolgot akár  színes mintákkal egyedi mókás stílusban. Ezen bútorfelújítás során ami keletkezik abban ötvöződik a klasszikus forma és a modern stílus, így a végeredmény egy egyedi kortárs bútordarab.

Hogyan csinálják?

• Új kárpitokat használnak, ragyogó színes kelméket, ugyanazon a bútordarabon használnak többféle mintát és színt.

Anders-Gramer-bright-vintage-armchair

• Ha festjük a  bútorokat, használjunk élénk színeket ultra-fényes felületet képezve.

Diseño-Vintage-eShop APARADOR_VINTAGE_CUSTOM_MOGAMBO_FRONTAL_ml

• S ha díszítjük, festjük a szekrényt kívül, ne feledkezzünk meg a belsejéről sem.  Használjunk a szekrény belsőkbe, fiók belsőkbe színes mintás tapétákat.  Ezeknek a felújított daraboknak célja, hogy  a meglepetést okozzon és hogy felhívja a figyelmet a szobában.

papel parede25 papel parede movel ladolli_product_79535_121206142101_1 komód8-450x600 előtte-utána_napi-szemtorna-600x508 egykorésmost_napiszemtorna-600x305 15948_0 1332afcc2e2fd0036de7909702ad0567 04(13) 3c0643e7ff847b2bce83d158011d9f4d

Gondoltad volna?

Sokszor amikor fényképeket töltök fel az aktuális saját projektemről, nehéz dolog számomra a válogatás. A személyes érintettségem miatt nem tudom, hogy valóban hasznos, érdekes lesz e az olvasó számára, amit mutatok. De van hogy csak az az oka, hogy nem elég jó minőségű a kép, vagy nem tükrözi igazán azt amit én a valóságban látok.  Egyik alkalommal, amikor egyszer jött egy email egy olvasómtól: “ölni tudnék egy ilyen polcért” újra kellett értelmeznem ezt a dolgot. Lehet hogy számomra valami nem túl érdekes, de más számára akár kincs is lehet. Ezen a képen például nem a polc volt a lényeg, amit meg akartam mutatni, hanem a kis terasz lepusztult állapota.

SAM_1977

Szóval gyors e-mail váltások következtek, majd telefonon is egyeztettünk.

Egy korábbi bejegyzésemben látta a fotót, itt amin egy számomra nem túl sok értéket hordozó polcot látott. Nem dobtam ki, mert “majd jó lesz valamira” alapon ezt is bezsúpoltam a garázsba, de komolyabb terveim nem voltak vele. Ekkor blogger társam lelkesen felvázolta, hogy neki mekkora szüksége lenne erre a polcra, mert tervei vannak vele a gyerekszobában. S hogy mik ezek a tervek az blogján megnézhetitek itt a Saját Otthon Porjekt blogon.

 de kis ízelítőt mutatok:

0859cb50279f4efdd74d641f89f36dc8

Szóval íme egy újabb ékes példa arra, hogy nem minden szemét ami annak látszik, sőt sokszor igen értékes kincsekre lelhetünk ha nyitott szemmel járunk. Ez kicsit “Ila mama intelmei”- nek hangzik, de tényleg így van.

Hajrá Klaudia, szeretnénk majd látni a kész polcot is!

 

 

Aki keres – talál

Nem adtam fel. Mint láthatjátok mér sok idő eltelt az utolsó írás óta, és bár itt a blogon megállni látszik a lakásprojekt, a valóságban viszont az történt, hogy ütemesen haladok előre a felújítással. Szépen lassan minden a helyére kerül, és végül- ha valami nehezen is, de került bontott deszka a falra.

Sajnos nem mindenhová ahová szerettem volna, de itt megpróbáltam a lazúrral elérni azt a hatást, hogy “avattas”-nak tűnjön.

Néhány fotó az előkészületi munkákról:

Vegyünk először is gyalult deszkákat:

20150507_082034 20150507_082042

Aztán alapozásként egy sötét dió színű lazúrt kentem rá úgy, hogy foltonként vastagabban. Ezt könnyebb megvalósítani mint az egyenletes kenést.

20150507_090643 20150507_090639 20150507_082027 20150507_082024 másolata 20150507_082007 másolata

Ez után következett a szürke lazúr:

20150507_081954 másolata 20150507_081959 másolata 20150507_082003 másolata

És ez került a falra mint burkolat és a helyén így néz ki:

SAM_2644 SAM_2645 SAM_2646

Na és a bontott deszka?

Végül raklapokat szedtem szét, kotorásztam az udvaron, a farakáson és találtam egy -két szál deszkát a raklapos deszkákhoz.  Azt azért el kell mondanom, hogy a raklap szétszedés embertelen munka!!! – begyógyult szögek, hasadó deszkák- ez lehet hogy tényleg csak a neten látszik egyszerű mutatványnak- ne de megbirkóztam vele (több kevesebb férfi segítséggel- Köszi Ábel!), majd  csiszolás, lazúr és a helyszíni felszerelés. Ezek mind egymás után, mindezek során a tapasztalatokon túl megannyi szálkával lettem gazdagabb. Azt hiszem kezdem érteni, hogy miért lehetetlen küldetés bontott deszkára bukkanni. Nagyon melós újrahasznosítani. Kevésbé munkaigényes az új anyag felhasználása. Na de éljen a környezettudatosság! Ide veled bontott deszka!

20150422_154159 20150422_154205 másolata 20150422_154210 másolata SAM_2613 SAM_2614

Folytatása következik…

Egy őrült nő esete…

Egy őrült nő esete a két lábon álló mesterekkel.

Többször is megmosolyogtak a munkák során, amit már egész jól viselek. A legtöbb “megmosolygást” a bontott deszka kapcsán sikerült begyűjtenem.

A lakásban több helyen is szeretnék bontott deszka burkolatot használni, és azt gondoltam, hogy ez azért nem egy megoldhatatlan feladat. De most még mindig úgy tűnik hogy igen. Ám mivel nem vagyok az a feladós fajta, ezért még futok néhány kört- gondoltam.

A minap jöttem haza az autópályán és egy olyan telephelyet láttam ahol voltak bontott építőanyagok. Nagyon megörültem, mert tudni véltem, hogy melyik telephely az. Odamentem másnap, már éreztem az orromban a bontott deszka illatát, és lelkes voltam. A telephelynél már a kapuban találkoztam a tulajdonossal, és felvázoltam neki a jövetelelem célját. “Jó napot!Bontott deszkát szeretnék venni.” mondtam én, mire ő felvilágosított, hogy ezen a telephelyen nincs bontott deszka és nem is tudja hogy hol kaphatnék. “Zsaluzni kellene?” kérdezte Ő, mire ragyogó szemekkel mesélem el neki, hogy igazából falburkolatot szeretnék készíteni belőle. Nagyon sajnálom, hogy azt az arckifejezést nem tudom nektek bemutatni amit akkor sikerült a manus arcára csalnom. Szerintem nem tudta eldönteni, hogy most szabadultam valami elmegyógyintézetből, vagy valami kandi kamerás vagyok-e, de a szája sarkában meghúzódó mosolyól biztosra vettem hogy bolondnak néz.

Az asztalos fiú is csak bazsalyogott a bajsza alatt,amikor ecseteltem neki a bontott deszkához fűződő viszonyomat,  gondolta, majdcsak észhez tér ez a némber és akkor nem akar ilyen bolondságot.

A festő is kérdezte, hogy mi lesz azon a falfelületen, mikor mondtam neki, hogy bontott deszka burkolat akkor csak annyit mondott a szemöldökét felhúzva: “hát te tudod”.

Szóval így jártam – én nem anyátokkal, hanem a bontott deszkával.

De én tudom hogy nem vagyok őrült, meg is mutatom nektek, hogy mi inspirált engem ebben a választásban.

pallet-wall-1pallet-wall-3pallet-wall-4pallet-wall-5pallet-wall-6pallet-wall-7pallet-wall-9pallet-wall-10pallet-wall-11pallet-wall-12pallet-wall-13 pallet-wainscoting-1 pallet-wainscoting-2 pallet-wainscoting-3 wooden-pallet-wall-decoration-2

forrás

forrás

 

 

MIBE VÁGTAM A FEJSZÉMET?!

Nagyon sok bútor felújításról szóló oldalt, kis videót néztem már és kedvet kaptam az alkotáshoz. Na meg persze a nagylány is reklamált, mert a szobájában egy sötét (fekete-barna) komód volt, és nem győzte a portörlést- így új komódért kiáltott.  Tehát  megfogalmazódott az igény, “és az sem árt ha nagyobb, több fiókos” – ez volt a kérés.

Így az alkotási kedv, és az igény összetalálkozott, és volt egy komód, amit már jó régóta mostohaként rakosgattunk ide -oda, mert nem illett már sehová, de kidobni sajnáltam. Így Ő lett az alkotásom tárgya:

1 2 3  

A szobában a többi bútor fehér, vagy van olyan bútor is, ami fekete-barnával van kombinálva. Így ez a komód fehérre lesz lefestve.

Elmentem a festékboltba és olyan festéket vettem, ami kifejezetten bútorra való. Alapvetően az is egy zománc festék, de jóval nagyobb a kopásállósága, és nagyobb a rugalmassága, így kevésbé sérülékeny. Úgyhogy ha olyan bútort festettek át, ami használatban van (asztal, polc szék) akkor  mindenképpen érdemes, bár nem olcsó. Viszont nagyon kiadós. Olyan sűrű mint a tejföl.

Szóval nekiestem, leszedtem a fogantyúkat, és egy nagyon finom csiszoló vászonnal átdörgöltem, inkább csak az esetleges piszok eltávolítása miatt.

5  4  

Portalanítás után nekiláttam a festésnek. Mint mondtam nagyon sűrű a festék, így nem folyt meg egyáltalán.

Először a tetejét majd a többi részt festettem le. Kevés festéket vettem az ecsetre, és úgy kentem, hogy a fa erezete még egy kicsit átüt.

6 7 8

Amíg a komód szárad, addig elővettem a fogantyúkat. Először le akartam cserélni, de nem igazán találtam kedvemre valót, ami nem került volna egy vagyonba. Így elővettem az eredeti fogantyúkat, gondoltam mielőtt egy újabb komód árát költöm fogantyúra- (kis túlzással) adok egy esélyt a régieknek. Egy cipős doboz  tetejére csavaroztam rá és lefújtam króm színű festék spray-vel.

9                       10  

Először arra gondoltam, hogy átfestem még egyszer a komódot, de így jobban tetszett. A lányka szobájában türkiz virág mintás tapéta van, így adta magát, hogy türkizzel díszítsük a komódot. És itt jött le a pillanat, amikor azt mondom, hogy le ment az eszem. Mert hát hiába vannak tapasztalt okosabb emberek miért is hallgatnánk rájuk? Aki próbálkozott már a gumihengeres festékkel az tudja hogy nagyon nehéz vele pontosan szép munkát végezni. Nem véletlenül kell ezt megfelelő gyakorlattal bíró szakemberre bízni. Na de nekem semmi nem lehetetlen. Egyszer már sikerült, egy kis falfelületen, most miért ne sikerülne?

Úgyhogy kimaszkoltam azt a két sávot, amiben a henger minta fut majd. (Én csak egyet szerettem volna, de a leány nem szereti az asszimmetriát)

12 És jött a festéktartály, beleöntöttem a zománcfestéket- Itt fontos megjegyezni, ha mindenképpen ki akarjátok próbálni, mindenképpen vizes bázisú festéket válasszatok! Én is azt választottam, így legalább a szerszámok tisztítása nem volt nehéz. Szóval összeszereltem a hengert, és gondoltam naívan, hogy két csíkot végiggurítani gyerekjáték. Hát nem az. A komód felülete sima, nincs tapadása. A zománc festék szintén síma, nem szemcsés, így annak sincs tapadása, és ahogy gurítani kezdtem, a henger ahelyett hogy gurult volna, szépen elkezdett csúszni a felületen. Na innen volt nem gyerekjáték. Egyik kezemmel próbáltam a felülethez nyomni a hengert, a másikkal pedig szépen lassan tekertem, hogy ne csússzon. 13 14 A kezdeti ijedség után azért nem volt az olyan ördöngős, csak kicsit lassú. Így szépen lekészült a két díszítő csík. 19 17 16 15 Aztán amikor megszáradt a minta, maszkoló szalagokat eltávolítottam, és felcsavaroztuk a fogantyúkat, és végül bekerült a helyére. 24 22 21

Most a teljes szobát nem tudom megmutatni- túl sok a személyes holmi, és nem kaptam rá engedélyt. De nagyon helyes lett ez a régi darab kicsit felturbózva, és hasznos is lesz, mert jóval nagyobb és nem annyira porérzékeny.

Nos, ez a kis munkám is jó példa arra, hogy nem kell kidobni, ha meguntuk, nem kell megijedni, ha valami gubanc van, mert mi bajunk lehet? Mégis kidobjuk? Vagy újra kell festeni? A második úgyis mindig jobban sikerül. Abban viszont tapasztalt kollégáimnak igazat kell adnom: bútorok mintázásához könnyebb megoldás a stencilezés. Bár azt még nem próbáltam. De ami késik nem múlik……

 

AZ AJTÓRÓL- AHOGY ÍGÉRTEM

A lakásfelújítás közben azért akadtak olyan dolgok, amiben nem volt teljes egyetértés. (Még saját magammal sem :)) Ilyen volt a szoba ajtaja is. A felújítás előtti fürdő és WC ajtó egyértelmű volt hogy kuka, de ettől az ajtótól nem volt szívem megválni. Minden új lett a lakásban: az ablakok, a bejárati ajtó, a falfelületek, úgy éreztem hogy kell valami, ami az állandóságot, a történelmet képviseli ebben a lakásban. Na meg gyönyörű míves rézkilincs van az ajtón. Ezt nem hagyhattam veszendőbe. Így aztán neki vágtam az ajtó felújításának.
Azt gondoltam, hogy egy kis csiszolás alapozás és festés, mi bajom lehet? Hozzákezdtem, de ami aztán következett, az azért nem volt egyszerű.
Mutatom a kiindulási állapotot:

No ez a látvány fogadott, amikor alaposabban szemügyre vettem. Akkor már tisztán látszott, hogy a csiszolás nem lesz a kedvenc időtöltésem, úgyhogy vettem is gyorsan egy gépet hozzá.
És hajrá.

 

 

 Ezen a ponton azt gondoltam, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet ez a felújítás. De persze vagyok annyira makacs, ha már elkezdtem, nem hagyom abba.

 

Aztán portalanítás. Az nagyon fontos!

Ez után jött a fatapaszolás. A repedések mélyedések kitömése fatapasszal. Eleinte jó játék volt, de már a végére vízhólyag volt minden ujjamon, mert a sarkokat, a kicsi éleket csak kézzel lehetett megcsinálni.

 

 

 

 

 

 

 

Miután mindkét oldalon elkészültem a fatapaszolással, jöhetett ismét a csiszolás, portalanítás. Majd még egy kör fatapaszolás, száradás után csiszolás portalanítás.

Ugyanezt a folyamatot természetesen az ajtó kereten is el kellett végezni, ott is hasonló volt a helyzet, csak annyival volt rosszabb, hogy ott nagyon sokat kellett kézzel csiszolni.

 

 Az ajtó keretről csak a kész állapotról van fotóm.

 

 

 

 

 

 

 A kilincs rendbetételéhez újabb csiszoló gépet vásároltam, mert a rákent sok-sok festéket nem tudtam volna kézzel levakarni,

 

 

 

 

 
 
 
 

 

 

 

 

 

Ezen a képen szépen látszik, ahogy a kis polírozóval kifényesítettem.

 

 

 

És két fotó a kész állapotról. Talán nem tökéletes, sőt biztos, de azt gondolom hogy megérte a sok munkát, hogy ez a szép ajtó megmaradhatott az eredeti helyén.