Új szín- Új hangulat

Folytatva a kis nyaraló projektet egy olyan helyiségről mutatok most képeket, ami közlekedőnek, vagy előszobának nagy, nappalinak túl kicsi, és túl sok ajtó van rajta.

A helyiség a 80 -as évekhez hűen lambériával burkolt, ami persze nagyon praktikus, de cseppet sem szép. Az amúgy sötét, északra néző tér szűknek, sötétnek lehangolónak hatott.

dav
dav

A lambéria és a padlóburkolat között régi metlachi lábazati lap volt, amit nem akartunk leszedni.

A többi szoba felújítása a vízparti hangulat jegyében történt, így itt is maradtam ennél a színvilágnál. A falak,a lambéria, és az ajtótokok is új színt kaptak- a megunhatatlan fehéret. Az ajtólapok szürkéskék színűek lettek.

dav
dav

A lábazatot fehér színű, széles parkettaszegővel oldottuk meg. ahogy fehérré váltak a felületek, úgy vált egyre tágasabbá a tér.

dav
dav

A bejárati ajtó is megújult.

Végül a végeredmény, ahol a tulajdonos Afrikából származó másik festménye is méltó helyet kapott. A kékek, a natúr gyékény szőnyeg, a bambuszra tekert kötél lámpa gondoskodnak a vízparti hangulatról. A bútorozás okozott némi fejtörést, de végül sikerült megoldani, hogy ebben a nagyon tagolt térben kialakuljon egy kis rész a tévézéshez.

mde
dav

Nekem a Balaton…

Ismerős ugye!?

A riviéra, tengerpart, napfény. Ez irányította a gondolataimat a kis nyaralófelújítás során.

A következő szoba, egy nagyobb alapterületű helyiség, ami kicsit sötét, mert északi ablakai az utca felé néznek, és ráadásul még a növényzet is elég buja, hogy némi intimitást adjon a járókelők elől. Így a színválasztás nem volt kérdés.

Itt is a büdzsé fogta a kezünket, elsősorban frissítés történt. Külső árnyékoló, szúnyogháló a kényelemért, új dizájn a szépségért, a vízparti hangulatárt felel.

Mutatom a kiindulási állapotot.

Készültek tervek, kicsit elegánsabb hangulatra és a vízpartot idéző hangulatra. A választás a második verzióra esett.

És íme ami a valóság lett: A vízparti hatásért a színek felelnek. Fehér falak, natúr gyékényt idéző lámpák, vízkék függönyök, na és az óriás fotóposzter. Persze nem a nyolcvanas évekre hajazó pálmafás, hanem attól diszkrétebb, a teret optikailag is tágra nyitó terasz ajtó imitáció. Én beleszerettem. Kis sárga komódok IKEA hacks- a mindent is kibíró RAST fiókos szekrényből készültek.

A nyaraló ismét

Folytatva a balatoni nyaraló projektet, most egy másik pici szoba következik.

Az alap színek kékek, hogy a vízparti hangulat meg legyen. Eddig egy nagyon halvány bézs volt a falszín a kék csíkos tapétához, de gondoltam, most belehasítunk a vízparti hangulatba még jobban, választottam egy nagyon halvány vízkéket. Az igazság az, hogy így még sohasem jártam. A falra felkent festék köszönő viszonyban sem volt azzal, amit választottam. Ez kész szín volt, nem helyszínen kevert, talán ez volt a baj. A kevert festékekkel még nem jártam így. Szóval amikor megláttam, majdnem sokkot kaptam, de az őrület helyett jobbnak láttam venni egy vödör festéket, a biztonságos bézs színnel. És újra festés.

Innen indultunk. Két egyszemélyes ágy, ami marad is. A tapasztalat azt mutatja, hogy a vendégek szeretnek lakberendezni. Tologatni az ágyakat, szekrényeket, még akkor is, ha az a falhoz van rögzítve. Egy -két tipli nem akadály.

sdr

Íme a borzalmas csodakék.

dav

Ez így talán nme annyira sokkoló, de életben az volt.

Szóval jött a bézs, aztán rakjuk vissza a bútorokat.

dav

Az ágyak mellett éjjeli szekrénynek nem volt hely, na meg aztán az ágy tologatásnál útban is lett volna, ezért egy hosszú polcot helyeztünk fel a falra az ágy fejvégénél. Azt kényelmesen lehet használni éjjeli szekrényként, és előtte bátran lehet tologatni az ágyat.

sdr

Éjjeli lámpaként egy fali polc konzolra rögzített lámpaernyő szolgál.

dav

sdr

Végül egy Afrikából származó színes akril festmény került a falra. Üde színfoltja lett a szobának.

sdr

Egy nyaraló megújulása

Kis családi nyaraló, rövid történet. Frissítés, új színek, néhány új bútor, és egy teljesen megújult konyha. Nagyjából ennyi.

A nyolcvanas évek elején épült kis balatoni nyaraló, ahol a tulajdonos felújítást akart. A büdzsé korlátozott, minden nem fért bele, nem lett teljes körű felújítás, de amit lehetett az igyekeztünk kihozni belőle. A felújítás képekben. A kiindulási állapot, a tervek és a megvalósult állapot. Ezt láthatjátok most. A nyaralóban két pici szoba van, és egy nagyobb szoba. Van egy olyan nappaliként használható tér, ami egy úttal közlekedő is, így kicsit nehezen igazítható a funkcióhoz a berendezés. És amit a mostani felújítás érintett az a konyha.

A kis zöld szobában eddig két egyszemélyes ágy volt, amit kétszemélyes ágyra cseréltünk. Mivel nagyon pici a szoba, így csak 1,40 m széles ágy fért el. A színvilág maradt, kicsit őszi, de a balatoni nádas színeit is tükröző zöld és barna színkombináció. Az ablakokra új redőnyök kerültek, ezért nem tettünk az ablakokra drapériát, vagy sötétítő függönyt. Amúgy sem túl világos a szoba. Északi fekvésű és hatalmas platánfa áll a ház elött az utcán.

sdr

A falra a tulajdonos Mongóliából származó tusrajzai kerültek. Nagyon különleges alkotások, mongol harcosokat ábrázol.

És itt már a végeredmény látható.

Összességében egy új ágy, új függöny, polcok, lámpák, szőnyeg, frissen festett falak, tényleg nem sok befektetés egy hangulatosabb szobáért.

dav
sdr

Mielőtt folytatnám

kép forrása: https://www.inc.com/nicolas-cole/the-7-skills-you-need-to-practice-to-become-a-successful-writer-in-digital-age.html

Biztosan láttatok már olyan filmet, ahol az író serényen kalapálja a billentyűzetet, majd mindent kitöröl. Ezt persze többször megismétel a hatás kedvéért. Így egyértelműen demonstrálva van az alkotói válság. Na én is ezt csinálom már jó ideje, de az oka nem az alkotói válság, hanem sokkal inkább az, hogy megváltoztunk.

Azt látom, hogy a blogolás kiment a divatból. Már nem akarunk olvasni csak gyors, látványos információkra vágyunk.

Vagy nem? Vagy igenis van még akit érdekel, hogy a kiindulási állapot és a kész állapot között mi történt? Milyen dilemmákkal találkoztunk? Milyen kihívásokat kell leküzdenünk? Őszintén magam sem tudom. Felgyorsult minden. Egy napba annyi mindent be akarunk sűríteni, hogy nincs idő elmélyülten kutatni. Nem akarom ezt minősíteni. Ez nem jó vagy rossz, ez egy jelenség, ami az életünket behatárolja.

Ennek okán én is úgy döntöttem, hogy a klasszikus értelemben vett blogolást abbahagyom. Jelentkezem még munkáimmal, de csak képekben rövid megjegyzésekkel. Persze nem ígérem, hogy nem fog elkapni a hév. De igyekszem hasznos információkkal szolgálni.

A soron következő bejegyzésekben egy tavaly nyári munkámat mutatom meg, egy kis családi nyaraló frissítése volt a feladat, nagyon alacsony költségvetéssel.

Mintha láttunk volna már ilyet- az év színei 2021

Minden évben figyelemmel kisérem, hogy melyik színt választja az év színének a Pantone. Eddig nem csalódtam. Mindig volt valami izgalmas a színválasztásban. 2021 viszont meglepett. Nem éreztem benne sem újdonságot, sem izgalmat, sem kihívást. Ez a párosítás már volt “divat” a lakberendezésben a ’90-es években. Talán akkor tájt, amikor az Ikea megjelent az országban. Én bevallom, akkor sem szerettem igazán ezt a párosítást, és most is nehezemre esik tanácsokat adni arra, hogy hogyan használjuk együtt ezt a két színt a lakásban. De azért mindenképpen megmutatom nektek hogyan nézhet ki egy nappali a választott színekkel.

Na de mi is a két szín?

Ultimate Gray és Illuminating Vagyis: szürke és sárga.

Korábban már írtam a sárgáról ebben a cikkben: “Sárga- amitől falra is mászhatsz” Talán a címből is érzékelhető, nem a legkönnyebben használható szín, ha csak úgy általában a sárgáról beszélünk. De mi a helyzet az idei színválasztással? Így hogy két színt választottak nem választhatjuk el egymástól őket, ha “év színéről” beszélünk. A kettő együtt nyer értelmet.

„Az idei kettős színválasztás azt fejezi ki, hogy átléptük a határainkat, és világosan látszik, mennyire szükségünk van egymásra. A másokkal való kapcsolat erőssé tesz, de ugyanígy szükségünk van a reményre és a pozitív gondolkodásra az előrelépéshez. Ezért választottunk két független színt, amelyek segítettek nekünk közvetíteni ezt az üzenetet.”

„Mindkettőnek megvan a maga érzelmi aspektusa: a szürke a támogató és szolid, a gyakorlatias alap, amire szükségünk van, a sárga pedig a reményt, a napfényt és jókedvet hozza el” – magyarázta Leatrice Eiseman, a Pantone Intézet igazgatója.

Hát tekintsünk mi is így erre a párosításra, legyen számunkra támogató, szolíd, de egyben reményt keltő napfény és jókedv. Most mutatok egy egyszerű példát. Egy nappali, ahol a szürke és a sárga együtt van jelen, majd ugyanaz a szürke szoba- a sárga nélkül. Talán mégsem kell falra másznunk tőle- mármint a sárgától.

Még esti fényben is napsütéses.

Most lássuk mindezt sárga nélkül- Csak a szürke.

Döntsön ki ki maga érzése szerint. Nekem-bár nem a kedvencem a sárga a lakásban – a sárgával tetszik jobban. Mégiscsak tudnak valamit a Pantone szakemberei.

Üdv az új helyről

Mint azt már tudjátok, költözni kényszerültem. De minden rosszban van valami jó, így hogy saját weboldalamról köszönthetlek benneteket, már nem áll fenn annak a veszélye, hogy korlátozva legyek abban, hogy megosszak veletek olyan témákat, amikkel éppen foglalkozom- lakberendezés, vagy gasztronómiai kísérletezés terén. Bár be kell vallanom utóbbit kicsit hanyagoltam mostanában.

Miről olvashattok hamarosan?

Egy garzonlakásról, ami pöttöm létére két különálló lakó számára is otthont adhat

Egy családi ház konyhájának megújulásáról

Egy kicsi panel új otthonná varázslásáról

És persze ki tudja mi minden kerül még elő.

Tudom adós vagyok még a házfelújítás történetével is, de azzal kicsit megrekedtem. Most más inspirál és arról mindig könnyebb írni, ami éppen foglalkoztat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem most már az iladesign.hu oldalról.

Azonnali válaszok

Folytatva a felújítás történetét gyorsan kellett cselekedni. Mindössze négy hónapunk volt a tetőtér befejezésére, és a teljes földszinti felújításra. Ötleteim voltak, de nem volt arra idő, hogy alaposan körbejárjak kérdéseket  mielőtt döntést hozunk. Ez az időszak az azonnali válaszok időszaka volt. Izgalmas, kicsit stresszes, de egyben nagyon inspiráló. Szeretem a pörgést.

Néhány kép még a tetőtér építéséről: 

A padlás rész a fürdőszobából közelíthető meg, ki kellett találni, hogy hogyan válasszuk le a fürdőszobát.

Itt még voltak kétségeim, hogy elkészülünk -e időben. Mindeközben kint tombolt a tél. Mi pedig fáradhatatlanul dolgoztunk. Hála Istennek volt segítségünk is. Egy kedves barátunk és testvérek egy hetet szántak a segítségünkre. Ez sokat jelentett, nem csak a munka szempontjából.

Honnan indultunk?

Onnan, hogy én annyira beleszerettem a házba- mint mondtam, hogy akár nagyobb felújítás nélkül is beköltöztem volna. Persze, ahogy hozzákezdtünk a felújításhoz, azonnal éreztem, hogy ez így van jól, kell a ráncfelvarrás, na meg a tervezgetés: hogyan férjünk bele a keretbe…

 

kép forrása: https://farmtuzep.hu/az-epitkezes-buktatoi/

 

Ilyen volt- ilyen lett képeket nehezen tudok produkálni nektek, mert akkor amikor elkezdtük, nem igazán gondoltam erre, csak a végeredményt láttam magam előtt. Valahogy most kivételesen pontosan tudtam hogy mit akarok, milyen színeket, milyen stílust, csak finomítani kellett.

Tudtam, hogy a ház külső megjelenése és az a mit bent alkotunk annak harmóniában kell lenni. Bár szeretem a letisztult modern stílust, nem tudtam volna elképzelni, hogy ebben a  tornácos házban skandináv, vagy minimál stílus legyen. A paraszti – vidéki stílust is szeretem, de együtt élni vele nem igazán, no meg nem is egy parasztház- ez a ház, ami kívánná ezt a stílust.

Így maradt a vidéki eklektika, amit amúgy is nagyon szeretek. Élhető, bájos, barátságos, otthonos. Nekem ezt jelenti.

Szóval honnan indultunk?

Először az emeletről ejtenék szót. Az emeleten egy szoba volt, és egy hatalmas fürdő, ahonnan  ajtó nyílt a padlásra, és nem volt fűtés.  Nekünk három szobára volt szükségünk, három nagylányunk van, nem volt opció az egy szoba, sem az hogy nem fűthető. A meglévő gépészet teljesen alkalmas volt, hogy az emelet fűtését megcsináljuk. Az egy kialakított szobában a padló OSB lap, de egyébként rendben volt.

A padlás tele bogarakkal, meg sok lommal, de az aljzat szigetelt, OSB lap rajta, jó alap volt a folytatáshoz.

A szobában kellett még némi villanyszerelés, mert egy dugalj és egy lámpa szolgálta ki a helyiséget.

Az emeleten innen indultunk.

Folyt. köv.

Volt egy álmom

Valahogy soha nem tudtam azt elképzelni, hogy ne egy kertes ház teraszán üldögéljek majd öreg koromban. Nyughatatlan lélek vagyok, ezt sokan tudják rólam, nehezemre esik megmaradni egy helyben. Ez a belső késztetés vitt előre 2018 nyarán is. Ültem egy ház teraszán, a terasz előtt egy több mint 100 éves körtefa, a teraszról látni a szemközti dombokon legelésző lovakat, és én úgy éreztem: “itthon vagyok”, bár a ház nem a miénk volt.

Ábrándoztam, mit egy kislány. Elképzeltem, hogy hazajövök, kinyitom a fehér léckerítés kiskapuját, majd vacsorát készítek a családomnak, és közben ég a tűz a kandallóban.  Ez az ábrándozás egyre mélyebbre kúszott a zsigereimbe, és tudtam, hogy cselekedni kell. Hosszú történet, de a lényeg, hogy a férjem bízva a megérzéseimben támogatott az álmodozásban, így 2018 decemberében aláírtuk az adásvételi szerződést. És akkor tényleg megérkeztem. 

Akkor még azt sem bántam volna, ha úgy ahogy van beköltözünk. De szerencsére a férjem józan eszére hallgattunk és elindult a felújítás. Erről olvashattok hamarosan bővebben.