Most már csak az elrendezés, a stílus volt kérdés. Most mutatok néhány képet ami inspirált.
Mosdónak mosdó tálat választottam, amire figyelni kell: ehhez magasított csaptelep szükséges!
Most már csak az elrendezés, a stílus volt kérdés. Most mutatok néhány képet ami inspirált.
Mosdónak mosdó tálat választottam, amire figyelni kell: ehhez magasított csaptelep szükséges!
Nos ezzel készen is van a nagy galéria.
És ahogy kerültek a helyükre a dolgok, egyre szebb és mutatósabb lett az egész.
Igen, mi sem egyszerűbb gondoltam amikor ehhez a “bloggerkedéshez” hozzákezdtem. Mondanivalóm akad bőven, csak leülök és írok, megosztom veletek. De közben rá kellett jönnöm, hogy ez nem annyira egyszerű. Idő, energia, ihlet, és értékes információ ez mind kell ahhoz, hogy érdemes legyen papírra vetni a gondolatokat, és hogy nektek is érdemes legyen elolvasni. Szóval ez egy kicsit küzdelmesebb feladat, mint azt először gondoltam. Na de nem adom fel, igyekszem, hogy ez az oldal hétről hétre, napról napra tartogasson nektek valami érdekes információt, segítséget, ha a lakásotokat akarjátok csinosítani, ha ötletekre vagytok kíváncsiak, vagy érdekel benneteket hogy éppen min dolgozom.
Ezt a lakásfelújítási projektet folytatom, és közben igyekszem még más érdekes dolgokat is megosztani veletek.
A múltkori bejegyzésben taglaltam a villamos hálózati felújítás gondjait, de mivel a kérdés megoldódott végül és van már elég amper, így ez már nem volt akadály az eredeti elképzelésem megvalósításában.
Nagyszobában lévő galéria alatt konyha étkező és nappali funkciók együtt, a galérián háló.
Nagyszerű! És újabb kérdés, illetve nem is annyira kérdés mint inkább döntési helyzet milyen legyen a galéria korlátja. Csatolok néhány fotót azokról amik nagyon tetszettek, és ezek közül szinte bármelyiket el tudtam volna képzelni.
Edzett üveg korlát, nagyon elegáns, de a galérián nincs intimitás. |
Lebegő lépcső- nagyon elegáns, de korlát nélkül balesetveszélyes |
Nagyon nagyvonalú, de sajnos a mi lakásunk ehhez kicsi, nem érvényesült volna ez a megoldás. |
Ezek adtak inspirációt, és még sok sok kép amit végignéztem, de végül megszületett a megoldás. Zárt és mégis nyitott falat építünk a galériára, hogy az intimitás és szeparáltság meglegyen. |
A vázszerkezet fából gipszkarton burkolattal, a nyílásokba világításhoz elektromos vezetékek kerültek kiépítésre.
Ez lett a végső állapot. A nyílásokba tett világítás kicsi “napfényt” csal a háló galéria ablakaiba.
Ez egy kis trükk, hogy világosabb legyen a helyiség.
Talán ez a kép mutatja a legjobban a végeredményt, ami a nagy galéria korlátot illeti.
Legközelebb mesélek a lépcsőről, és a kis galériáról. Na és persze képek képek képek.
Sziasztok!
Kicsit olyan vagyok mint egy főnix madár. Újra és újra elveszek, majd újjáéledek a hamuból. Viccet félretéve, folytatom a történetet.
Szóval a kérdések sorra:
Mi legyen a galériával? Kicsit kibontogattuk és bekukkantottunk a burkolat alá hogy lássuk milyen a szerkezete. kicsit aggódtam, mert a felújítás költségeinél nem kalkuláltam a galéria bontásával és újjáépítésével, de ahogy egyre többet láttunk belőle megnyugodtunk, mert stabil, jó alapanyagokból készült, úgyhogy maradhatott, és csak az esztétikával kellett foglalkozni.
Ez megoldódott. Közben az ablakokról is döntés született. Volt egy viszonylag szoros költségvetés a felújításra, így egy kicsit sakkozni kellett. Nagyjából összevetve, a nyílászárók cseréjére szánt összeg elegendő volt, de választanunk kellett, hogy az adott összegből színes két rétegű üvegezésű, vagy fehér de három rétegű üvegezésű nyílászárókat választunk. Mivel az udvarban lévő nyílászárók nem voltak egyértelműen azonosak mint ahogyan azt korábban már írtam, így a színeshez nem kellet ragaszkodni, tehát a jobb energetikájút választottuk. Fehér íves nyílászárók három rétegű üvegezéssel- ez lett a végleges döntés. Persze azért itt is volt némi bosszankodás, mert a vállalkozó aki szállította a nyílászárókat aki felmérte az ablakokat és a párkányokat természetesen nem mérte fel pontosan így a belső párkányok közül egyiknek sem stimmelt a mérete, no de sebaj, készült új párkány.
Szóval a másik nagy kérdés is kipipálva. Bár egy két dolgot azért majd a későbbiekben írok a nyílászárókról hogy hogyan választottunk gyártót, és milyen szempontokat vettünk figyelembe a választásnál, mire kell figyelni stb. De ez agy önálló bejegyzés témája lesz majd a későbbiekben.
És akkor jött a többi kérdés sorba, vagyis inkább egy időben, mert persze minden mindentől függ.
Miután eldőlt hogy a nagy galéria marad, és az éppen elég nagy egy kis hálószobához, akkor úgy döntöttünk, hogy attól függően hogy az áramszolgáltató mit nyilatkozik, a nagyszobában az “alsó szinten” a galéria alatt alakítjuk ki a konyha helyét, és az étkezőt meg a nappali funkciót. Így nem a bejáratnál lesz a konyha, mert őszintén szólva nekem nem tetszett, hogy bárki belép a lakásba egyből a konyhában találja magát.
Ezt több szempontból is szerencsétlen megoldásnak találtam.
Egyrészt nem lehet egy fogast egy cipős szekrényt elhelyezni, egyrészt hely sem lett volna neki, másrészt meg mindent átjár az ételszag.
A konyha száműzését választottam gondolva arra is, ha kerékpáros fiatalok, vagy kisgyermekes “babakocsisok” laknak majd a lakásba jó ha a járgányokat be tudják tolni a lakásba ha akarják.
Szóval ahogy osztottam szoroztam arra jutottam, hogy elég hely van bent a nagy szobában egy kis konyha résznek étkezővel és még egy kényelmes kanapé is elfér.
De mit mond az Elmű?
Először villanyszerelőt hívtam nézze meg, hogy egyáltalán mi az amink van, és az elég- e a villanykazános központi fűtéshez és a villanytűzhelyhez és a sütőhöz, és persze marad e még elegendő kraft a többi dolognak.
Annyira nem örültem amikor kiderült hogy nem elég, hálózatfejlesztést kell kérnünk.
Ezt a sztorit a következő bejegyzésben fogom boncolni.
Addig is néhány kép a nyílászárók bontásáról- beépítéséről. Ez legalább rendben ment. Meg kell mondanom, hogy akik a beépítést végezték nagyon profi munkát végeztek. Külön dicséret jár nekik. A későbbi és persze a korábbi tapasztalataim mondatják velem, hogy az építőiparban igen nehéz egy jó, pontos precíz tisztességes vállalkozót találni. Ők azok voltak.
Az utolsó- igen régi- bejegyzésben néhány kérdést felvázoltam, hogy mik is merültek fel már az első pillanatban. Ahhoz, hogy minden összeálljon, mégiscsak azt kellett először tisztázni, hogy mi legyen a funkciókkal.
Üdv Mindenkinek!
Már lassan vége az augusztusnak és igencsak elhanyagoltam hogy újabb tevékenykedéseimet megosszam veletek.
Hol is kezdjem… Ennek a történetnek az előzményei kicsit korábbra nyúlnak vissza.
Régóta dédelgetett álmom volt, hogy Budapesten egy kis polgári lakás felújításában alkothassak. Elkezdtük keresgetni a megfelelő “alanyt”. A lakás kiválasztásánál több szempont is fontos volt, de három nagyon fontos szempont volt, amit előre tisztáztunk: udvari, földszinti galériázott nem jöhet szóba. …. Keresgettünk hónapokig, és éjszakákat töltöttem a hirdetési portálokon, virtuális sétákat tettem Budapest utcáin, amikor egy ajánlatot kaptunk: “most került a rendszerünkbe a lakás… még nincs a hirdetések között, földszinti, udvari galériázott lakás” Na tessék. De az az igazság, hogy mire ehhez a lakáshoz értünk már túl voltunk pár ijesztő, borzasztó, rémálomba illő agyon galériázott szinte bunker-szerű lakás megnézésén, amikor már a kapualjban látod, hogy innen nagyon gyorsan ki akarsz majd jönni, úgyhogy azt gondoltuk: “Mit veszíthetünk?”
Innen talán már nem is kell nagyon részletezni a dolgot, mert mi más történhetett volna, minthogy megtetszett a környék, a ház, a lakás jó lehetőségnek kínálkozott. Az épület gyönyörűen fel van újítva, a belső udvar napos, dézsákban bokrok virágok egyszóval nagyon jó hangulata van. Úgyhogy belevágtunk.
A lakás maga eléggé lepusztult állapotban van, és úgy igazán felújítandó, pont amilyet akartam.
A lakás 37 m2, egy szoba, egy konyha (ami az előszoba is egyben) és a konyhából nyíló fürdőszoba ami meglepően tágas (persze a garzonlakásokban utólag kialakított fürdőkhöz képest)és a fürdőszobából nyíló WC . A belmagasság 4,6 m amit a szobában kihasználva már csináltak egy galériát, de a konyhában és a fürdőben álmennyezet van.
Elkezdődött az agyalás, hogyan kezdjünk hozzá. Egy kicsit felvázolom részletesebben a kérdéseket szépen sorban:
A lakás belmagassága 4,6 m mint említettem úgyhogy elég magas ahhoz, hogy a galéria maradjon, mert tágas hely van fent is és lent is, de nagyon csúnya és nem tudjuk, hogy mi van a burkolat alatt, és a galériára feljutás sem tetszik: meredek és csúnya na és rossz helyen van.
Másik kérdés, hogy a funkciók maradjanak vagy hozzányúljunk-e gyökeresen az elrendezéshez?
Bontsuk- e el a konyhai fürdőszobai álmennyezetet és legyen -e még egy galéria?
Volt ami nem volt kérdés- a nyílászárókat ki kell cserélni. De akkor mégiscsak kérdés lett az egyértelmű dologból is: Milyen legyen a nyílászáró? Körbenéztünk kicsit az udvarban máshol hogyan is van ez a dolog. Mit ne mondjak: érdekes megoldásokkal találtam magam szemben.
Az eredeti nyílászárók sötétbarnára vannak mázolva, és mivel kapcsolt gerébtokos ablakokról beszélünk, a külső ablakszárny íves, a belső ablakszárny szögletes. Próbáltam ellesni, hogy milyen ablakokat és ajtót válasszunk, hogy igazodjunk a többi lakáshoz, de ez lehetetlen küldetésnek bizonyult. Vannak fa nyílászárók, vannak fehér műanyag nyílászárók, és vannak színes műanyag nyílászárók: Van olyan is, ahol az íves ablaknyílás belső oldalára szögletes ablakokat raktak be. Ez nem a legszebb megoldás. Mindenesetre azt eldöntöttük, hogy íves műanyag ablakok lesznek, azt is eldöntöttük, hogy 3 rétegű üvegezéssel kérjük, abban még nem született döntés, hogy fehér legyen -e vagy színes.
A nagyobb gondot a fűtési rendszer kiválasztása és megvalósítása okozza, ami egy hosszabb lélegzetvételű téma és még nincs meg minden információm hozzá. Annyi biztos a mai jogszabályoknak megfelelő gázkémény nincs a házban, így központi gázfűtés nem lehet. (Vagy ha- igen akkor annak horrorisztikus anyagi vonzata van). Az is biztos, hogy ha a gázrendszerhez hozzányúlunk, akkor gázterv, engedély és a meglévő egyetlen fűtőtest, parapetes gázkonvektor megszüntetésével jár… Végül is nagy baj nincs jön a globális felmelegedés meg minden…..talán fűteni sem kell majd.
Most tehát a kutatás időszakába kerültünk: gazdaságosan üzemeltethető fűtési rendszer tervezés és kialakítás a feladat.
Ez lesz a következő dolog, amivl foglalkozni fogok, addig is néhány fotó a lakásról:
Sziasztok!
Ma eljött a folytatás napja.
Ez ilyen a valóságban is…. sötét. Persze csak este.
Egy két ötlet a bazárokra: a hol legyenek a fülbevalók és a nyakláncok kérdést én így oldottam meg: Volt egy régi fényképkeretem, amiből kitört az üveg. Régóta rakosgattam már, mert tudtam, hogy valamit akarok majd kezdeni vele, de nem tudtam, hogy mit, és akkor jött az ötlet: Virágkötöző hullámos vékony rézdrótot feszítettem ki a keret széleihez és erre tudom akasztani a fülbevalókat. A falat nem bántja, mert korábbi tapasztalataim alapján egy nagyon jó festéket választottam a falra, olyat ami akril alapú, kicsit “rugalmas” selyemfényű festék, így nagyon jó tulajdonságokkal rendelkezik.
Szóval így került kabát a gombra, fülbevaló a drótra, és puha meleg hangulat a hálószobába…. Jó éjszakát!
Sziasztok mindenkinek!
Mára szedtem össze a bátorságomat és gondolataimat, hogy ismét jelentkezzem. Szükség van bátorságra is, ha az ember ország-világ elé tárja ki a gondolatait, dolgait. Elég jó lehet ez az “ország-világ” számára? De úgy döntöttem, nem fogom eldönteni helyettetek… döntsétek el Ti magatok. Elég jó -e ez Nektek?!
Lakberendezősdivel kezdem ma, mert ez az ami most a leginkább foglalkoztat. Egy korábbi munkám kapcsán merült fel a kérdés, hogy ezzel kicsit többet kellene foglalkoznom.
Nézegettem sok-sok lakberendezéssel kapcsolatos weboldalt, blogot és mindenféle bejegyzéseket, és egy idő után már mindet egyformának láttam. Vagy a nagyon divatos letisztult (és drága) minimál, vagy földszínekbe bújtatott modern, vagy a tarka kissé káoszos eklektika, vagy romantika. És még mindenhol újrahasznosítás raklapból ez, raklapból az stb… Persze sok-sok hasznos ötlet, és gondolatébresztő, de valahogy nem is tudja az ember, hogy a megvalósításhoz hogyan is kezdjen hozzá.
Valahogy így kezdem én is a hálószoba felújításhoz. Számoltam, osztottam szoroztam és nekivágtam. Először volt a fejemben egy hangulat, amit szerettem volna megvalósítani és már csak a megfelelő anyagokat kellett megtalálnom hozzá. És akkor rátaláltam az igazira….
Mindeközben agyaltam azon, hogy milyen formában valósítsam meg az elképzelt hangulatot.
Most megosztok veletek néhány fotót, ami a kezdetektől a befejezésig készítettem.
Ez volt a kezdet.
Bár az eredeti berendezés nem látszik, az ágy és az éjjeli szekrénynek használt komódok adottak voltak. Antik fenyő, így azért a stílus elég behatárolt volt, de én ezt nem bánom, szeretem ha van valami kiindulási pont.
Szóval semmi extra. Szoba ajtóval ablakkal, mennyezetről lelógó lámpával.
Abban biztos voltam, hogy nem ezt akarom.
Egy kicsit izgalmasabbá akartam tenni az egészet… legyen álmennyezet, na jó, de akkor csak az ágy fölött. Ez így gondolatban tettszett. De az az igazság, hogy a komódok elég nagyok és nagyon belógtak az ágy mellé és ez nem tettszett, így az ágy szélességében előtétfalat is csináltunk, így a két komódnak kialakult egy-egy kis falfülke.
Íme a váz:
Ennek a villanynak lesz még jelentősége! |