Megérkeztünk…?

Honnan indultunk? Kérdeztem az előző bejegyzésem címében. Azt már láttátok. Az is látható volt már hogy mi felé haladunk. Most megmutatom nektek az utolsó két lépést, mely a a megérkezéshez vezetett minket. 

A funkciók a helyükre kerültek. A méretek kialakításánál, a nyílászárók kiosztásánál próbáltunk figyelemmel lenni a majdani berendezési tárgyak méreteire is. Itt elsősorban a konyhapult méretekre gondolok. Ezzel kialakult egy véglegeshez közeli terv, ami funkcionalitását tekintve teljesen az igényeinkhez igazodott. Most már a külső megjelenésre kellett koncentrálni.

Újabb inspirációt kerestem. azt biztosan tudtam hogy a hátsó épületrészt lemez fedéssel nagyon enyhe lejtésszögű – szinte lapos tetővel szeretném. Ehhez kerestem ötleteket. 

Valami ilyesmire gondoltam. És akkor jött a tömegformálás, és szépen haladtunk előre. 

 

Aztán tovább finomodott…

 

Ezt sokáig véglegesnek gondoltuk, de valahogy mégis  volt benne valami, amitől nem voltam vele teljesen elégedett. Hiányzott belőle valami, vagy valamiből sok volt. Úgyhogy még mindig kicsit “kóstolgattuk”. 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük