Finisben a fürdő

Ígértem néhány tervet a fürdőszobára. Közben mennek a munkálatok és már látom hogy egy két apróságban kompromisszumot kell kötnöm, de öröm az ürömben hogy ez nem válik majd kárára.

Szóval íme a tervek:

12_1 13_1 14_1

 

Amiben módosul majd, hogy sajna nem tudok két lámpát felrakni csak egyet, de az nem olyan nagy baj. Még keresem az “igazi” tükröt, és még egy két csecsebecse hiányzik.

FOLYT KÖV…..

A mumus leküzdése

A mumus. Nem véletlenül kezdtem ezzel a felújítás tervezgetését. Bármennyire is kicsi a fürdő, sok buktatóval szembesülhetünk a tervezés és a kivitelezés során. Az előírások- a gázkészülékek beszerelésére és üzemeltetésére, kéményseprő, érintésvédelem és sorolhatnám.

Volt – vagyis van egy elképzelésem a fürdőszoba elrendezését illetően, de  megvalósítás tekintetében nem lehet előre eldönteni semmit. Az előzetes feltárások szerint a szennyvízelvezetés gerincvezetéke eternit csővezeték, amihez a csatlakozás nagyon kényes és nagy körültekintést igénylő feladat. Ugyanis egy óvatlan mozdulattal komoly károkat lehet okozni, és akkor akár nagyobb csőszakaszok cseréjére is szükség lehet- ami igen költséges mulatság.

Szóval a műszaki lehetőségek adják majd meg a végső elrendezés lehetőségeit.

Sok múlik azon is, hogy milyen stílus mellett dönt az ember. A konyha tervezésnél már írtam arról, hogy mi a legalapvetőbb előírás, ha kicsi a helyünk: világos színek – lehetőleg a fehér szín használata. Na és a “kevesebb több” nagy igazság figyelembevétele. Így a testes mediterrán stílus elvetve, a vitage nagy kedvenc, de igényli a sok “kütyüt” amitől esetleg zsúfolt hatást keltene az amúgy kicsi tér. A minimálhoz a környezet nem igazán passzol. Az igazi lofthoz meg kicsi a tér. Na tessék! Létezik jó választás? Megpróbáltam egy loftra hajazó, kicsit indusztriális stilusjegeket viselő fürdőben gondolkodni.

Most megmutatok néhány olyan fürdőszobát, ami nekem nagyon tetszett: (stílustól függetlenül)

 

a_kevesebb_neha_tobb_kis_41nm_es_masfel_szobas_lakas_16

 

a_kevesebb_neha_tobb_kis_41nm_es_masfel_szobas_lakas_17

7 (2) bathroom-ideas-for-small-bathrooms fürdőszobák 9 ideas_for-small_bathrooms ideas-for-a-small-bathroom-with-bathroom-designs-small-amazing-decoration-615109-decorating-ideas-600x881 ideas-for-a-small-bathroom-with-decorating-ideas-for-a-small-bathroom-pictures-600x800 ideas-for-a-small-bathroom-with-small-bathroom-jet-tub-thecadc-com-420x560 ideas-for-small-bathrooms retro-very-small-bathroom-ideas-x-with-cute-arrangement small_bathroom small_bathroom_decor tiny-bathroom tiny-bathroom-design

források: itt itt itt