Valahogy soha nem tudtam azt elképzelni, hogy ne egy kertes ház teraszán üldögéljek majd öreg koromban. Nyughatatlan lélek vagyok, ezt sokan tudják rólam, nehezemre esik megmaradni egy helyben. Ez a belső késztetés vitt előre 2018 nyarán is. Ültem egy ház teraszán, a terasz előtt egy több mint 100 éves körtefa, a teraszról látni a szemközti dombokon legelésző lovakat, és én úgy éreztem: “itthon vagyok”, bár a ház nem a miénk volt.
Ábrándoztam, mit egy kislány. Elképzeltem, hogy hazajövök, kinyitom a fehér léckerítés kiskapuját, majd vacsorát készítek a családomnak, és közben ég a tűz a kandallóban. Ez az ábrándozás egyre mélyebbre kúszott a zsigereimbe, és tudtam, hogy cselekedni kell. Hosszú történet, de a lényeg, hogy a férjem bízva a megérzéseimben támogatott az álmodozásban, így 2018 decemberében aláírtuk az adásvételi szerződést. És akkor tényleg megérkeztem.
Akkor még azt sem bántam volna, ha úgy ahogy van beköltözünk. De szerencsére a férjem józan eszére hallgattunk és elindult a felújítás. Erről olvashattok hamarosan bővebben.