Egy őrült nő esete a két lábon álló mesterekkel.
Többször is megmosolyogtak a munkák során, amit már egész jól viselek. A legtöbb “megmosolygást” a bontott deszka kapcsán sikerült begyűjtenem.
A lakásban több helyen is szeretnék bontott deszka burkolatot használni, és azt gondoltam, hogy ez azért nem egy megoldhatatlan feladat. De most még mindig úgy tűnik hogy igen. Ám mivel nem vagyok az a feladós fajta, ezért még futok néhány kört- gondoltam.
A minap jöttem haza az autópályán és egy olyan telephelyet láttam ahol voltak bontott építőanyagok. Nagyon megörültem, mert tudni véltem, hogy melyik telephely az. Odamentem másnap, már éreztem az orromban a bontott deszka illatát, és lelkes voltam. A telephelynél már a kapuban találkoztam a tulajdonossal, és felvázoltam neki a jövetelelem célját. “Jó napot!Bontott deszkát szeretnék venni.” mondtam én, mire ő felvilágosított, hogy ezen a telephelyen nincs bontott deszka és nem is tudja hogy hol kaphatnék. “Zsaluzni kellene?” kérdezte Ő, mire ragyogó szemekkel mesélem el neki, hogy igazából falburkolatot szeretnék készíteni belőle. Nagyon sajnálom, hogy azt az arckifejezést nem tudom nektek bemutatni amit akkor sikerült a manus arcára csalnom. Szerintem nem tudta eldönteni, hogy most szabadultam valami elmegyógyintézetből, vagy valami kandi kamerás vagyok-e, de a szája sarkában meghúzódó mosolyól biztosra vettem hogy bolondnak néz.
Az asztalos fiú is csak bazsalyogott a bajsza alatt,amikor ecseteltem neki a bontott deszkához fűződő viszonyomat, gondolta, majdcsak észhez tér ez a némber és akkor nem akar ilyen bolondságot.
A festő is kérdezte, hogy mi lesz azon a falfelületen, mikor mondtam neki, hogy bontott deszka burkolat akkor csak annyit mondott a szemöldökét felhúzva: “hát te tudod”.
Szóval így jártam – én nem anyátokkal, hanem a bontott deszkával.
De én tudom hogy nem vagyok őrült, meg is mutatom nektek, hogy mi inspirált engem ebben a választásban.
