Beszéltünk a technológiáról, és a tervezés alapvető kérdéseiről, most egy kicsit több ergonómia, és több konkrétum.
A konyhabútorok méreteit tekintve ma már minden lehetséges, de a bútor áruházak, az asztalosok mind modul méretek alapján dolgoznak.
Ez nem azért van, mert az asztalosok csak így tudnak legyártani bútorokat, természetesen egy ügyes asztalosnak nem jelent akadályt egyedi méreteket gyártani. Sőt vannak esetek, amikor csak azt lehet. De a konyhaajtók, a bútor vasalatok, a beépíthető konyhai gépek méretei és a belső kiegészítők miatt követni érdemes a modulokat.
A konyha méretezésének alapszabálya a 15 cm-es egység. A szekrények általában 30, 45, 60, 90, 120 cm-esek. De ma már találunk a standard méretek között 40-es, 50-es elemeket is. A mélységük 60 cm. A magasságuk általában 90 cm. A gépek – akár beépíthető, akár nem – a 60-as elemhez igazodnak.
A munkalap és a felső szekrények közötti távolság szerencsés esetben 45-55 cm között van. De ha a konyhát használók magassági méretei eltérőek az átlagostól, (magasabbak, vagy éppen alacsonyak) akkor saját méretekhez célszerű igazítani.
Egy kis kitérő: rokonaim beköltöztek egy gyönyörű lakásba. Felújították a lakást, de a gépészethez nem nyúltak. A használat során jöttek rá igazán, hogy a pár igen magasra nőtt fiú tagjának nagyon kényelmetlen magasságban vannak a villanykapcsolók. Konkrétan le kell hajolnia kissé, ha használja.
Ami mondjuk egy kisgyermekes családban áldás lehet – hogy a gyerek is eléri a kapcsolót- az bizonyos esetekben igen kényelmetlen, vagy akár bosszantó is lehet. Mindenesetre a kapcsoló megvárják a következő felújítást.
Na de vissza a konyhához:
A felső szekrények mélysége 30 vagy 45 cm, magasságuk általában 45, 60, vagy 90 cm. természetesen lehet ettől eltérő is, akár egészen a mennyezetig is érhet, de akkor számolni kell vele, hogy a felső polcokra csak ritkán használatos dolgokat tegyél.
A felső szekrények tervezésénél kell foglalkozni a szagelszívókkal. Ennek kiválasztásánál nagyon körültekintően kell eljárni. Választható beépíthető vagy nem, kerülhet-e még fölé szekrény vagy nem. Van egy két dolog, ami túlmutat az esztétikán – ha páraelszívóról van szó. Így tudnod kell, hogyha van a páraelszívóval egy helyiségben nyílt égésterű gázkészülék (konvektor, régi vízmelegítő) akkor nem használhatsz páraelszívót, vagy legalábbis annak megtervezése szakembert igényel!
Néhány igazán különleges páraelszívó: (persze a funkció és az esztétika nem mindig jár karöltve egymással)
A tevékenységekhez szükséges helyigény:
Ezek a méretek egy főre vonatkoznak, tehát ha nem egyedül főzöl és a hely engedi, hagyj rá kényelmesen, ne kelljen mindig behúznod a hátsódat, hogy a másik elférjen.
A konyha elrendezése:
5 alaptípus van: 1. egysoros – 2. kétsoros – 3. L alakú – 4. U alakú – 5. konyhaszigetes elrendezés.
Álmaim konyhájában, akkora hely van, hogy válogathatok az elrendezések között. Mindemellett akár álmodozunk, akár a valóságban foglalkozunk a konyhánkkal, akár kicsi, akár óriási konyhánk van, a technológiai sorrendet semmiképp ne veszítsük szem elől.
A kétsorosnál, az U alakúnál és a szigetesnél, ahol van két párhuzamos pult ott a sorrend nem egy egyenes mentén, hanem egy háromszögben helyezkedik el. Így akár egy helyben állva is körbe tudunk menni az egyes tevékenységeken.
forrás