A rendrakás fontosságáról és szükségességéről szerintem senkit nem kell meggyőzni. Ezt mindannyian tudjuk. Sőt tovább megyek meg is tesszük. De miért van az hogy újra és újra meg kell ismételnünk? Miért nem elég csak egyszer megcsinálnunk? Miért van az ha két dolgot kidobunk 3 másik kerül a helyére? Most ezeknek az okát vizsgáljuk meg magunkban. Van aki azt gondolja, hogy “Ó és kupis vagyok, én nem tudok rendet tartani” “Én ilyen típus vagyok” “A zseni a káoszon is uralkodik”, s jogos lehet a kérdés valójában mindenki képes rendet rakni és rendet tartani maga körül? Vagy 
vannak akiknek ez biztosan nem sikerülhet? Én azt gondolom, hogy igen mindenki képes lehet rá, de ezt is tanulni kell. Ugyanúgy mint a főzést, vagy a növényeink gondozását. Anyaként, főleg lányos anyaként sokszor elgondolkodom, hogy vajon jól végzem -e az anyai feladataimat? Vajon megtanítok- e mindent a lányaimnak amire szükségük lesz majd az életben? Vajon ellesik -e azokat a trükköket és praktikákat, amiknek én már birtokában vagyok? Vagy tanulnak -e a hibáimból? Ki tudja!? De remélem.
Szóval ha már vizsgálódást említettem, akkor kezdjük az elején. Marie Kondo a könyvében a rendrakás több módját vizsgálja, tapasztalatai alapján értékeli. És ha végig gondoljuk talán rájövünk hogy mi is próbálkoztunk már sokféleképpen megszabadulni a lomjainktól. Lehet hogy olyan is volt, amikor apránként, minden nap egy felesleges lomtól szabadultunk meg. Igen ám de lehet hogy mindeközben nem egy hanem másik 3 fölösleges dologgal állítottunk haza. Akkor a mérleg mindjárt nem -1, hanem +2. Tehát ez a módszer nem vezet eredményre. A szobáról szobára haladással az a bajom, hogy amit nem tusok hová tenni, vagy a “ki kellene dob ni de talán mégsem” dolgok ugyanúgy a lakásban maradnak, csak az egyik szobából a másikba vándorolnak, éppen abba amit akkor nem takarítok. Így előbb utóbb szobáról -szobára vándorolva visszakerül oda ahonnan elindultunk. Így megállapíthatjuk, hogy ez sem egy üdvös megoldás. Csináltam már úgy is hogy minden nap egy kicsit, de attól meg úgy éreztem hogy a takarítás – ezzel együtt az otthonom rabja vagyok, és akkor nem jó érzés hazamenni, hanem annak réme lebeg a fejünk fölött hogy mi mindent kell ma még megcsinálni. Ezen túl sajnos én még arra is hajlamos vagyok hogy több dolgot tervezek be mint amire fizikailag képes vagyok és akkor persze ideges leszek és akkor megint jön az elmebaj. Az otthonom tesz bolonddá, ahelyett hogy boldoggá tenne. Ezeket az érzéseket érdekes volt látnom a könyvben leírva – kicsit más körítéssel ugyan, de azt gondoltam: ezek az én gondolataim, az én démonaim.
Mi lehet az oka annak, hogy újra és újra rendetlenség vesz minket körül? legtöbbször az a válasz: “nem tudom hová tenni”, “ebben a házban semminek sincs helye” “kevés a hely tárolásra”. És máris megérkeztünk a probléma gyökeréhez: Nem a házzal van a baj, meg a tároló hely mennyiségével, hanem a tárolandó “cucc” mennyiségével, vagy a tárolás módjával.
No akkor azt már tudjuk hogy hogyan nem sikerült tartósan rendet raknunk. De hogyan fog ez nekünk sikerülni?
Ennek a témának a kifejtése újabb bejegyzésért kiált, úgyhogy egyet ígérhetek nem hagyjuk abba!
